Cadmus fordítás Cadmus

Iszlamista csoport támadott meg egy kopt templomot

2018. 10. 09.

Idén már második alkalommal támadják meg a Sultan Basha faluban lévő kopt templomot. A hatóságok ezúttal sem tudtak időben reagálni az atrocitásra. Egyiptomban továbbra is időről időre követnek el keresztények ellen irányuló atrocitásokat.

Ezen a héten újabb kopt templom ellen követtek el támadást Egyiptomban. Az iszlamista csoport körbe vette a Sultan Basha faluban lévő kopt ortodox templomot, majd kövekkel kezdték el dobálni a keresztény hívőket.

A feldühödött tömeg megrongálta a templom bejáratát és ablakait. A rendőrség megkésve érkezett ki a helyszínre, de sikerült több rendbontót is letartóztatnia.

Nagyon féltünk, mert azt hittük, hogy meg fognak ölni minket. Folyamatosan keresztény ellenes mondatokat skandáltak – mesélte egy helyi kopt asszony.

Nem először történt támadás a helyi keresztények ellen. Júliusban a faluban élő szélsőséges iszlamisták három napon keresztül tartották ostrom alatt a kopt templomot, ami emiatt hetekig zárva maradt.

Miután a hatóságok feloszlatták a tüntetést, az iszlamisták egy csoportja felgyújtotta a keresztények földjeit, nagy károkat okozva a mezőgazdaságból élő kopt közösségnek. A rendőrök öt iszlamistát tartóztattak le, de öt kopt keresztény ellen is eljárás indítottak, akik a templomot akarták megvédeni.

Egyiptomban közel tízmillió kopt keresztény él. A főként Muszlim Testvériség ideológiáját követő egyiptomi iszlamisták rendszeresen követnek el erőszakos támadást az őshonos koptok ellen.

S4C.news – Kassab Adonis

Forrás: Express, Linga.org, képek: Getty Images,Wataninet, videó: BBC

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑