Cadmus fordítás Cadmus

Iszlamista terrorista: A nők megerőszakolása kötelességünk

2022. 01. 14.

Kedden hallgatta meg a párizsi bíróság a 2015. november 13-i párizsi terrorcselekményekkel kapcsolatban a vádlottak padján ülő Mohamed Abrinit, akit az ügyészség a terrortámadás előkészítésében való részvétellel vádol – írja a bladi.net cikkére hivatkozva az Origo.hu.

Abrini a vallomása során elutasította a vádakat, és tagadta, hogy bármilyen része volna a három különböző helyszínen végrehajtott és 120 halálos áldozatot követelő cselekménysorozatban.

Abrini azonban azt is kijelentette, hogy nem ítéli el a terrortámadást, és arányos válasznak tartja a nyugati katonai erők által szíriában végrehajtott bombázásokért.

Amikor a marokkói származású belga vádlotottat az Iszlám Állam katonái által a jazidi nők ellen elkövetett tömeges nemi erőszakról és egyéb kínzásokról kérdezték,

Abrini így felelt: „Önök ezt erőszaknak nevezik, mások pedig születéstől fogva kötelességnek”.

Az eredeti, teljes írást ide kattintva olvashatják el.

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑