Cadmus fordítás Cadmus

Iszlamisták jóváhagyására vár a megszállt szír területeire tartó segély

2023. 02. 13.

A Nagy-Szíriai Felszabadítási Szervezet (Hajat Tahrír as-Sám, HTS) nevű iszlamista fegyveres szervezet jóváhagyására vár az a segélyszállítmány, amely a szíriai kormányerők ellenőrizte területről az ország iszlamisták kezén lévő részeire tartana – közölte vasárnap egy ENSZ-szóvivő.

A szíriai kormány a héten jelentette be, hogy kész segélyt juttatni az országnak arra a részeire is, amelyeket többnyire radikális iszlamista szervezetek ellenőriznek, és ahol súlyos károkat okozott a hétfői földrengés.

Engedélyeztetési problémák adódtak a HTS-sel – mondta a szóvivő, de több részletet nem közölt.

A HTS egyik képviselője az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban a Reuters-nek úgy nyilatkozott, hogy a csoport nem fogja beengedni a kormányzat által ellenőrzött területekről érkező szállítmányokat, a földrengés károsultjai számára észak felől, Törökországból érkeznek majd a segélyek.

A csaknem 12 éve húzódó belső konfliktus Szíriában jócskán megnehezíti a segélymunkások dolgát. Csütörtökön is feltartóztattak egy üzemanyagot és más felszereléseket szállító segélykonvojt, amely a kurd irányítású északkeleti régióból indult a földrengés sújtotta területre.

MTI nyomán

 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑