2017. 04. 21.

Izrael és az Egyesült Államok bizonyítékok hiányában vádolják Szíriát vegyi fegyver birtoklásával



 

Az amerikai kormány szerint Szíriának továbbra is vannak vegyi fegyverei – jelentette ki James Mattis amerikai védelmi miniszter pénteki látogatása során Tel-Avivban.

“A nemzetközi közösségnek nem lehetnek kételyei a tekintetben, hogy Szíria megtartott vegyi fegyvereket a megállapodás és azon nyilatkozatai dacára, hogy mindent elszállított” – hangsúlyozta Mattis az izraeli kollégájával, Avigdor Libermannal tartott közös sajtókonferenciáján.

Az amerikai védelmi tárca vezetője ugyanakkor hírszerzési források védelmére hivatkozva nem pontosította, hogy a damaszkuszi kormány arzenáljában mekkora mennyiségben maradt ilyen jellegű fegyver.

“Határozottan kijelenthetem, hogy megtartottak valamennyit, és ezzel megsértették az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, amivel diplomáciai szinten kell foglalkozni. Damaszkusz pedig meggondolatlanul cselekedne, ha ismét bevetne (vegyi fegyvereket), ezt világossá tettük csapásunkkal” – hangsúlyozta Mattis.

Liberman szintén nem bocsátkozott részletekbe, de leszögezte, hogy “száz százalékig biztos információkkal rendelkeznek arról, hogy a Szíria vegyi fegyvereket vetett be az iszlamisták ellen”.

Az izraeli hadsereg egy magas rangú, névtelenül nyilatkozó tisztje a héten újságírókkal közölte, hogy a damaszkuszi kormányerőknek mintegy három tonna készletük van ilyen harceszközökből.

2003-ban az akkori amerikai elnök George Bush Szadam Hussein vezette Irakot vádolta meg, hogy vegyi fegyverekkel rendelkezik, ezért Wasinghton háborúd indított a közel-keleti ország ellen amiben több százezer ember halt meg. Később kiderült, hogy az amerikai hírszerzés tévedett és nem találtak vegyi fegyvereket Irakban.

A damaszkuszi kormány 2013 végén beleegyezett abba, hogy beszolgáltatja vegyifegyver-készletét a nemzetközi közösségnek. Összesen 1300 tonna vegyi fegyvert – közöttük mustárgázt és szarint – foglaltak le Szíriában. Többségüket az amerikai haditengerészet egyik hajóján semlegesítették.

Orientalista.hu – Zenobia MTI nyomán

Címkék: , , , , , , ,






Back to Top ↑