Cadmus fordítás Cadmus

Izrael továbbra is ellenzi Washington visszatérését az iráni atomprogram megállapodásához

2021. 02. 19.

Izrael pénteken ismét ellenkezését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok visszatérjen az iráni nukleáris programról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodáshoz. Mindezt azután, hogy a Fehér Ház csütörtökön javaslatot tett a tárgyalások újraindítására Teheránnal.

“Izrael továbbra is eltökélt annak megelőzésében, hogy Irán nukleáris fegyvereket fejlesszen, álláspontja a nukleáris megállapodással kapcsolatban nem változott” – áll a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala által kiadott közleményben.

Izrael szerint azonban “a régi megállapodáshoz való visszatérés előkészíti Irán számára a terepet egy nukleáris arzenálhoz” – közölték. Az izraeli hatóságok egyeztetnek az Egyesült Államokkal a kérdést illetően – tették hozzá.

A Joe Biden elnök vezette új amerikai kormányzat csütörtökön közölte, kész tárgyalásokba bocsátkozni Iránnal és az érintett nagyhatalmakkal, hogy megvitassák a 2015-ben kötött nukleáris alkuhoz való visszatérést.

Izrael mindig is határozottan ellenezte az atomalkut, és üdvözölte, amikor Donald Trump előző amerikai elnök kormányzata 2018-ban kiléptette az Egyesült Államokat a megállapodásból, s visszaállította az Iránnal szembeni szankciókat.

Iránnal 2015-ben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország kötötte meg több mint 10 évnyi tárgyalásokat követően a nagy jelentőségűnek tartott megállapodást.

Eszerint Teherán oly mértékben korlátozza atomprogramját, hogy semmiképpen ne legyen képes atomfegyver előállítására, cserébe pedig feloldják a vele szemben bevezetett nemzetközi büntetőintézkedések jelentős részét.

Donald Trump amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan felmondta a megállapodást és újabb szankciókat vezetett be a perzsa állammal szemben. Eztuán Irán úgy döntött eláll a szerződésben rögzített vállalásaitól,  és újrakezdte fokozottabban dúsított urán előállítását.

Irán pénteken megismételte, hogy csak az amerikai szankciók feloldása után hajlandó tárgyalásba kezdeni a kialakult helyzetről.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑