Cadmus fordítás Cadmus

Izraelben is nő az áldozatok száma

2020. 03. 26.

Izraelben szerdára 2030 koronavírussal fertőzöttet tartottak nyilván, és 5-re nőtt a halálos áldozatok száma, többen súlyos állapotban vannak. Az egészségügyi hatóságok a megbetegedések számának jelentős növekedésétől tartanak, így az ország az utóbbi hetekben jelentős, ezres nagyságrendben újabb lélegeztetőgépeket rendelt.

Szerda este újabb korlátozások fognak életbe lépni a katonai rádió jelentése szerint. Egyebek közt szigorítják az ételrendelésekre vonatkozó szabályokat is. Ugyanakkor ötvenről száz méterre emelték a lakóhely elhagyásának megengedhető távolságát, de ez továbbra sem vonatkozik a létfontosságú cikkek bevásárlását végzőkre. Az új rendeletek tartalmazzák a kiszabható büntetéseket is.

Az országos főrabbik szerdán felszólították a híveket, hogy ne imádkozzanak együtt zárt terekben, miután kiderült, hogy a járvány eddig elsősorban a zsinagógákban, és a már egy hete bezárt bevásárlóközpontokban terjedt.

A zsidó vallás szerint naponta többször, legalább tíz férfiból álló csoportokban kell imádkozniuk a vallásosoknak. Ezentúl csakis a szabadban, parkolóhelyeken, nyílt területeken, és egymástól legalább két méteres távolságban tarthatnak istentiszteleteket.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑