Cadmus fordítás Cadmus

Izraeli vadászgépek a Gázai övezetet bombázták (videó)

2018. 05. 13.

Heves légicsapásokat hajtottak végre izraeli vadászgépek szombat este a Gázai övezetben lévő Bét Hanúnban.

A támadás célpontjai az övezetet 2007 óta felügyelő Hamász palesztin szervezet létesítményei és katonai objektumai voltak. Halottakról vagy sebesültekről nem érkezett hír. Szemtanúk szerint a körülbelül nyolc légicsapás során kilőtt rakéták többsége mezős területeken csapódott be.

Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy vadászgépei egy alagutat semmisítettek meg a határ közelében. Az egy kilométer hosszú földalatti járat Erez gyalogos határátkelő felé vezetett, és hetekkel korábban fedezték fel – mondta egy izraeli katonai szóvivő.

Hamasz alagútja a határ közelében:

Izrael tavaly október óta kilenc hasonló alagutat semmisített meg – írta az EFE spanyol hírügynökség.

A Hamász azt állítja, hogy a földalatti járatok nagy része csempészalagút, amelyeken keresztül a blokádot kijátszva áruval látják el a mintegy kétmillió lakosú, nyomorgó övezetet. Izrael ezzel szemben katonai infrastruktúraként tekint az alagutakra, és kiemelt jelentőségűnek tartja megsemmisítésüket.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑