Cadmus fordítás Cadmus

Jemenben több mint 400 ezer koleragyanús esett lehet

2017. 07. 25.

Meghaladta a 400 ezret a feltehetően kolerában megbetegedettek száma Jemenben, habár egyes jelek alapján a közel három hónapja tartó járvány lassult – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden megjelentetett adataiból.

A WHO jelentése szerint az elmúlt egy hónapban átlagosan naponta egy ember halt meg a kórban, szemben a korábbi, napi mintegy 30-cal. A beszámoló szerint ebben nagy szerepe van a WHO rehidratációs pontjainak, amelyek feladata a betegség még korai stádiumában lévő páciensek folyadékbevitelének pótlása, hogy megelőzzék gyors kiszáradást.

A statisztikák szerint ennek köszönhetően az elmúlt időszakban a megbetegedettek 99,5 százaléka élte túl a kolerát, amely órák alatt halált okozhat, ha nem kezelik időben.

A Vibrio cholerae baktérium által okozott betegség elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed. A kolera erős hasmenéssel és hányással jár, ami gyors kiszáradáshoz, akár halálhoz is vezethet.

A WHO legutóbbi, hétfő adatai szerint az április vége óta tartó kolerajárványban 1869 ember vesztette életét, naponta pedig 5-6 ezer újabb koleragyanús esetet jegyeznek fel az egészségügyi hatóságok.

Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke kedden a délnyugat-jemeni Taizz kormányzóságban úgy fogalmazott: „ördögi körrel állunk szemben”, amelyben a háború megsemmisíti a vízelosztórendszert, aminek következtében a lakosság nem vagy csak fertőzött vízhez jut hozzá, „ezért megfertőzi magát”.

Az ENSZ becslései szerint a kolerajárvány következtében az eddigi 19 millióról csaknem 21 millióra nőtt azoknak a jemenieknek a száma, akik sürgős segítségre szorulnak a csaknem három éve polgárháború sújtotta arab-félszigeti országban, ami a lakosság számának közel háromnegyedét teszi ki. Az ICRC előrejelzései szerint a kórban megbetegedők száma az év végéig eléri a 600 ezret.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑