Cadmus fordítás Cadmus

Jordániában megöltek egy írót, mert Assadot támogatta az iszalmistákkal szemben

2016. 09. 25.

Lelőttek vasárnap Ammán belvárosában, egy bíróság bejáratánál egy írót, akit egy karikatúra megosztása miatt az iszlám vallás gyalázásával vádoltak – jelentette az al-Jazeera pánarab hírtelevízió.

Nahed Hatr éppen a tárgyalására érkezett, amikor a bíróság bejáratánál a támadó három golyót eresztett fejébe.

hadr-jordania

Az 56 éves író a helyszínen meghalt. A támadót azonnal elfogták. Szemtanúk szerint a merénylő ötvenes éveiben járó szakállas férfi, aki az ultrakonzervatív szunnita szalafistákra jellemző ruhát viselt.

A keresztény Hatr az iszlamizmus ellenzője volt, és nyíltan támogatta hazájában a szíriai Aszad kormányt.

Azért tartóztatták le augusztusban és citálták bíróság elé, mert a Facebookon megosztott egy karikatúrát, amely a hatóságok szerint sérti az iszlámot. A gúnyrajzon egy szakállas muzulmán férfi látható, amint ágyban fekszik két nővel, dohányzik, és közben arra kéri az ablakon bekukucskáló Istent, hogy hozzon neki bort és kesudiót.

hadr-jordania-2

A hatóságok szerint az író törvényt sértett azzal, hogy közösségi felületen megosztotta a karikatúrát. A rajz nagyon gyorsan lekerült a közösségi oldalról, miután sokan dühödten reagáltak rá.

Hatr bocsánatot kért, és azzal védekezett, hogy a fundamentalista szunniták Istenhez való viszonyát akarta kifigurázni.

Azzal vádolta iszlamista ellenlábasait, hogy botránykeltéssel akarnak leszámolni vele.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑