Cadmus fordítás Cadmus

Június elsején újranyithat az isztambuli nagybazár

2020. 05. 09.

Június elsején újranyithat Isztambul világhírű ikonikus látványossága, a nagybazár a járványügyi korlátozó intézkedések törökországi enyhítése keretében – jelentette be Fatih Kurtulmus a bazár választmányának elnöke pénteken.

Nem fogják azonban kinyitni a bazár összes kapuját, a látogatókat korlátozottan fogják beengedni és arcmaszkot kell viselniük – mondta Kurtulmus, aki sajtótájékoztatón ismertette, hogy milyen intézkedéseket hoztak a látogatók egészségének biztonsága érdekében a több mint 500 éves épületkomplexumban.

A naponta mintegy 150 ezer látogatót fogadó nagybazárt március 23-án zárták be a koronavírus-járvány feltartóztatására hozott intézkedések részeként.

“Ellenőrzött körülmények között fogjuk fogadni a látogatókat” – mondta az illetékes, hangsúlyozva, hogy a maszk viselése mellett, hőmérsékletüket is mérni fogják a belépés előtt, és a közösségi távolságtartás szabályait is be fogják tartani velük. A választmányi elnök azt is elmondta, hogy a nagybazár kereskedői közül heten haltak meg a járványban.

A 15. században épült fedett bazárnak 61 utcája és mintegy 3600 üzlete van, a Törökországot felkereső turisták egyik elsődleges célpontja.

Törökországban az elmúlt egy hónapban lassult a koronavírus-járvány terjedésének üteme, a regisztrált fertőzöttek száma csütörtökön több mint 133 ezer, a halálos áldozatok száma 3641 volt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismertette a korlátozások enyhítésének első ütemét. Ennek értelmében május 11-től újranyithatnak a borbélyok, a fodrászatok, a szépségszalonok, a bevásárlóközpontok és ezek bizonyos üzletei.

Törökország 31 tartományában – köztük Isztambulban és a fővárosban, Ankarában – hétvégente kijárási tilalom van érvényben, amelyet legalább május végéig fenntartanak.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑