Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Káld Pátriárka: Szükségünk van a szolidaritásra és a segítségre

2017. 05. 30.

Az iraki keresztény közösségeknek nagy szükségük van a szolidaritásra és meg kell találniuk azokat, akik segíteni tudnak nekik az Iszlám Állam által lerombolt települések újjáépítésében – mondta el Luis Rafael Sako babiloni káld katolikus pátriárka kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen.

A káld pátriárka azután találkozott újságírókkal, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel 580 millió forint értékű támogatásról írt alá megállapodást az iraki Tell-Aszkuf lakóházainak helyreállításához.

Elmondta: az Irakban élő keresztények az Iszlám Állam erőszakos cselekményeire nem válaszolnak erőszakkal és nem akarnak önálló államot sem, csak békében, biztonságban szeretnének élni, őrizni akarják hagyományaikat, közösségeiket.

Bashar Matti Warda erbíli érsek arról beszélt, hogy sokan igyekeznek támogatni őket, de kevesen teszik meg azt, amit a magyarok: elmennek hozzájuk, az ott élő embereket megkérdezve segítik őket abban, amit kérnek, amire valóban szükségük van.

Orientalista.hu – MTI, Magyar Idők

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑