Cadmus fordítás Cadmus

Katarban vádat emeltek a bevándorlók helyzetével foglalkozó egyik kenyai állampolgár ellen

2021. 05. 30.

Katarban vádat emeltek egy kenyai állampolgár ellen azon a címen, hogy pénzért valótlan információkat terjesztett a katari bevándorlók helyzetéről.

A vádemelésről az öbölállam tájékoztatásért felelős kormányzati hivatala számolt be szombaton.
A kenyai állampolgárt, aki biztonsági őrként dolgozik, és Malcolm Bidali néven írt internetes naplót a Katarban munkát vállaló bevándorlók mindennapjairól, május 5-én tartóztatták le.
A katari hivatalos szervek szerint a perbe fogott kenyai “egy külföldi ügynöktől” kapott pénzt azért, hogy dezinformáljon. Jogvédők szerint az aktivistát az emberi jogokért végzett munkája miatt tartóztatták le.

A katari állam szerint a férfinak van jogi képviselője, aki tanácsot adhat neki a bírósági tárgyalás előtt, amelynek időpontját egyelőre nem tűzték ki. Az Amnesty International és más jogvédő csoportok ugyanakkor arról számoltak be, hogy a férfi május 20-án telefonon beszélt az anyjával, akinek elmondta, hogy magánzárkában tartják fogva, és nem beszélhetett ügyvéddel.

Katari hivatalos szervek közlése szerint a férfit meglátogatták a kenyai nagykövetség diplomatái, és kapcsolatot tarthat a családtagjaival is.
Bidali egy héttel a letartóztatása előtt előadást tartott egy nagy létszámú csoportnak, civil szervezetek és szakszervezetek képviselőinek a Katarban külföldi munkavállalóként szerzett tapasztalatairól.

A katari emberi jogi helyzet, különösen a bevándorlók életkörülményei és munkafeltételei a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek, amióta kiderült, hogy 2022-ben Katar rendezheti a labdarúgó-világbajnokságot.

MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑