Cadmus fordítás Cadmus

Képgaléria: Katonai parádén jelentette be Irán Irán a Zolfaqar rakéta folyamatos gyártását

2016. 09. 22.

Irán a tervek szerint megkezdi a Zolfaqar rakéta folyamatos gyártását, amelyet hazai mérnökök terveztek és készítettek, jelentették be az Irak által Iránra kényszerített nyolc éves háború évfordulóját jelölő Honvédelmi Hét első napján.

A Zolfaqar az első iráni rakéta, ami szilárd üzemanyagot használ az akár 700 km megtételéhez, és nagy pontossággal rendelkezik.

A rakétát a dél-iráni Bandar Abbas városban avatták a Szent Honvédelmi Hét első napján tartott felvonulások és katonai parádék közepette.

Irán minden év szeptember 21-27. közt rendezi meg a Szent Honvédelmi Hetet, hogy megemlékezzen a Szaddam Husszein volt iraki diktátor által indított Irán elleni invázió kezdetére, mely 1980-tól 1988-ig tartott. A felvonulásokon a háborús sebesültek is részt vesznek, illetve megemlékeznek a háborúban elhunyt mártírokról.

.

Orientalista.hu – (Persianews, Farsnews)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑