Cadmus fordítás Cadmus

Keresztényüldözés ellen tüntettek Nigériában

2018. 05. 30.

Több száz katolikus tüntetett a Nigériai Lagos államban, hogy megkérjék a kormányt, szolgáltasson igazságot azoknak a keresztényeknek, akik a fulbékok áldozataiul esnek. (A fulbék egy nyugat-afrikai, iszlám vallású népcsoport).

A tüntetés május 22-én zajlott le, Alfred Adewale Martins, lagoszi érsek vezetésével. A menet végállomása az állam kormányzójának hivatala volt.

Az Associated Press (AP) információi szerint a tüntetők a Szűzanyához szóló énekeket énekeltek, és a kezükben tartott táblák felirataival felszólították a kormányt, hogy szolgáltassanak igazságot az áldozatok családjainak.

“Minden megmozdulásnak csak akkor van értelme és eredménye, ha Isten is az áldását adja rá. Ezért a legfontosabb, amit kérhetünk, hogy imádkozzatok Istenhez, hogy világosítsa meg azok elméjét, akik felelősek az országban meghozott döntésekért.”- mondta Martins.

A demonstrációt a nigériai Püspöki Konferencia hívta össze, és Lagoson kívül több városban is megrendezték (Abuja-ban, Edoban, és Deltában).

Ezen a napon volt Joseph Gornak, Félix Tyolahának és annak a tizenhét hívőnek a temetése, akiket áprilisban öltek meg a fulbékek a Benue állambeli San Ignacio templomban.

A vatikáni Fides missziós hírügynökség kiemelte, hogy az áldozatokért bemutatott temetési szertartást az abujai érsek, John Olorunfemi Onaiyekan celebrált a Se Sugh U Maria zarándoklat keretein belül.

“Nem mehetnek így tovább a dolgok. Istennek, aki minket a saját képmására teremtett minden emberi élet egyformán fontos. Már egy fölöslegesen kioltott emberi élet is sok. A templomokban vagy a mecsetekben embereket ölni támadás Isten ellen”- mondta a bíboros a homíliában.

Ezen kívül kérte a hatóságokat, biztosítsák minden állampolgár számára a biztonságot.

A Fides hivatkozott Martins atya nyilatkozatára is, aki felszólította Muhhamadu Buhari elnököt; “Lépjen közbe, hogy megakadályozzon egy kitörni készülő polgár- vagy vallásháborút. Ezt az országunk, Nigéria békéjéért szeretnénk, mert hiszünk benne, hogy az erő az egységben van.”

2018-ban eddig több mint száz ember esett áldozatául a fulbékok támadásainak.

S4C.news, Aciprensa

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑