Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Késsel támadtak Mali átmeneti elnökére a bamakói nagymecsetben

2021. 07. 20.

Késes támadást kíséreltek meg Mali átmeneti elnöke elleni a mali főváros nagymecsetében kedden, helyszíni beszámolók szerint Assami Goita ezredesnek nem esett baja.

Latus Toure, a bamakói nagymecset imámja újságírókkal azt közölte, a támadás az íd al-adha iszlám ünnepen tartott ima után, áldozathozatalkor történt. A két fiatal hátulról támadt az ezredesre, de véletlenül másvalakit sebesítettek meg.

Mamadou Koné vallásügyi miniszter megerősítette a hírt, hangsúlyozva, hogy az elnököt biztonságos helyre vitték. Az ügyben vizsgálat indult.

Goitát június elején, hosszú belpolitikai válságot követően iktatták be hivatalába. Az ezredes egyike volt azoknak a lázadó katonáknak, akik tavaly augusztusban megfosztották hatalmától az ország elnökét, Ibrahim Boubacar Keitát.

Goita májusban elrendelte az ideiglenes elnök és a kormányfő őrizetbe vételét, arra hivatkozva, hogy megszegték az átmenetről kötött megállapodást. Mindketten lemondtak hivatalukról, mielőtt visszanyerték szabadságukat.

Maliban emellett több iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, egyesek közülük az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget.

Az országban a tervek szerint 2022 februárjában tartanak választásokat.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑