Cadmus fordítás Cadmus

Kétezer dzsihádistát állítanak bíróság elé Nigériában

2017. 10. 10.

Nigériában a Boko Haram iszlamista terrorszervezet több mint 2000 feltételezett tagját állítják hétfőtől bíróság elé.

A nigériai kormány egy névtelenséget kérő tisztségviselője elmondta, hogy a nap folyamán az ország északnyugati felében fekvő Kainji katonai támaszpontra megérkeztek a gyanúsítottak védői és a vádhatóság képviselői is, hogy előzetesen tisztázzák az eljárásjogi kérdéseket.

Az igazságügyi tárca közlése szerint 1670 vádlottnak a bázison egy polgári bíróság előtt kell felelnie, további 651 feltételezett dzsihadista gyanúsított ügyét pedig egy másik támaszponton tárgyalják majd. Az eljárásokat zárt ajtók mögött tartják, de az ügyeket egyenként tárgyalják – mondta az illetékes.

Amennyiben viszont több gyanúsítottat ugyanazon bűncselekmény elkövetésével vádolják, az ügyeket összevonhatják – tette hozzá.

Jogvédők önkényes letartóztatásokkal, elítélésekkel és jogtalan kivégzések végrehajtásával vádolják a nigériai hadsereget, illetve ezúttal is megkérdőjelezik azt, hogy a gyanúsítottaknak volt-e közük a Boko Haramhoz, amely 2009 óta küzd egy iszlám állam megteremtéséért elsősorban Nigéria északi részén, de több támadást hajtott már végre a szomszédos országokban is.

A most bíróság elé járulók közül többen is 2009 óta vannak fogságban mindenféle jogi támasz nélkül. Ugyanezen idő alatt hatósági adatok szerint 13 feltételezett szélsőségest állítottak bíróság elé, s kilencük esetében született elmarasztaló ítélet.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑