Cadmus fordítás Cadmus

Kétharmados arány volt az első törvényhozási választásokon Katarban

2021. 10. 03.

Kétharmadhoz közeli részvételi arány volt szombaton az első törvényhozási választásokon Katarban, de a 28 női jelölt közül senkit nem választottak meg az elnyerhető 30 helyre, igaz, 233 jelölt volt – jelentették hírügynökségek.

A jelentősebb hatalommal nem rendelkező törvényhozó tanács, vagyis a madzslisz as-súra 45 tagú, 15 tagját Tamím bin Hamad Ál Száni emír nevezi ki. Mindeddig minden tagot ő nevezett ki.

Arról, hogy a tanács tagjainak kétharmadát a választójoggal rendelkező katariak szavazhatják meg, 2003-ban döntöttek alkotmányos népszavazáson.

A törvényhozó tanács friss jogosultságai közé tartozik a törvények ajánlása, a költségvetés elfogadása és a miniszterek menesztése. Egyébként az országban az uralkodócsalád dönt mindenről, és politikai pártok nem működhetnek.
Katar lakossága 2,5 milliós, de nagy részük külföldi, így ők nem szavazhatnak.

A 330 ezer katari állampolgárból is csak azok szavazhatnak és indulhatnak a választáson, akiknek felmenői az ország állampolgárai voltak 1930-ban. Ez a feltétel egy jelentős törzs, a félig nomád al-murra tagjai esetében nem teljesül, ami feszültséget szül Katarban.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑