Cadmus fordítás Cadmus

Kezdetét vette Szaúd-Arábiában az oltási kampány

2020. 12. 18.

Megkezdődött csütörtökön az oltási kampány Szaúd-Arábiában – jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma egy nappal az után, hogy a királyságba érkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának első szállítmánya.

Az al-Ihbaríja nevű szaúdi televízió képsorainak tanúsága szerint az elsőként beoltottak közt volt az egészségügyi tárca vezetője, Taufik ar-Rabía is, aki kijelentette, hogy hazája elindult a pandémiás válságból kivezető úton.

Hozzátette: a mostani a királyságban valaha végzett legnagyobb oltási kampány.

A régió országai közül először Szaúd-Arábiába érkezett meg az amerikai gyógyszergyár és a német biotechnológiai cég vakcinája, amelyet Rijád a múlt héten engedélyeztetett. Az egészségügyi minisztérium által fejlesztett applikáción keresztül 24 óra alatt több mint 150 ezren regisztráltak az oltásra.

Az oltási kampány várhatóan három részben zajlik majd: elsőbbséget élveznek a 65 évesek és idősebbek, az egészségügyi dolgozók és a krónikus betegséggel élők, a második fázisban az 50 év felettieket oltják be, a lakosság többi részére ezt követően kerül sor.

Jelenleg 550 kórház várja az oltásra jelentkezőket, Rabía pedig bejelentette azt is, hogy napokon belül országszerte további oltási központokat állítanak fel.

A rijádi vezetés korábban már bejelentette, hogy ingyenes lesz az oltás az állampolgárok, illetve a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára.

A közel 34 milliós lakosú Szaúd-Arábiában eddig több mint 360 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül mintegy hatezren haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe.

A Pfizer/BioNTech vakcinájának alkalmazását már engedélyezték egyebek mellett az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban, az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatósága pedig várhatóan december 23-án adja ki az oltás forgalmazási engedélyét.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑