Cadmus fordítás Cadmus

Khamenei: az amerikai elnökválasztás eredménye nem befolyásolja Irán Washingtonnal kapcsolatos politikáját

2020. 11. 03.

Az amerikai elnökválasztás eredménye nem fogja befolyásolni Irán Washingtonnal kapcsolatos politikáját – szögezte le kedden Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője.

“Az Egyesült Államokkal kapcsolatos politikánk világos, és nem változik (washingtoni) személycserék miatt. Nekünk nem számít, ki jön, ki megy” – közölte Hamenei az iráni állami televízióban Mohamed próféta születésnapja és az 1979-es teheráni nagykövetségi túszdráma évfordulója alkalmából mondott beszédében.

Az ajatollah hangsúlyozta, hogy országa nem hagy fel ballisztikusrakéta-programjával, mert meg kell védenie magát az ellenségeitől.

“Az irániak nem engednek az amerikai nyomásnak és követeléseknek” – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök két éve mondta fel a 2015-ben kötött, az iráni atomprogramról szóló többhatalmi atomalkut, arra hivatkozva, hogy Teherán nem tartja be kötelezettségvállalásait. Az Egyesült Államok a korábban felfüggesztett szankciókat is újra életbe léptette, súlyos csapást mérve ezzel az iráni gazdaságra. Ezt követően Teherán többször leszögezte: Iránt nem törik meg a szankciók.

Joe Biden, az Egyesült Államok demokrata párti elnökjelöltje korábban azt mondta, Washington visszatérne az egyezményhez, amennyiben Teherán is teljesíti az azóta felmondott kötelezettségeit.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a CBS televíziós társaságnak adott hétfői interjújában ezzel kapcsolatban azt mondta, örömmel vennék, ha Washington visszatérne az alkuhoz, ám leszögezte: a visszatérés nem jelent újratárgyalást.

“Ha ezt akartuk volna, már négy évvel ezelőtt megtettük volna Trump elnökkel” – tette hozzá. Biden kijelentéséről Zaríf azt mondta: “Bár ígéretesebben hangzik, egyelőre várunk, és majd meglátjuk”.

Keddi beszéde további részében Hamenei élesen elítélte a Franciaországban bemutatott, Mohamed prófétát ábrázoló, nagy vihart kavart karikatúrákat, és “az arrogancia és a cionizmus újabb iszlám elleni támadásának” nevezte az ügyet.

A Hegyi-Karabahban dúló összecsapásokra kitérve az ajatollah a konfliktus mielőbbi lezárását sürgette.
“Az azeri területeket fel kell szabadítani, Örményország biztonságát pedig szavatolni kell” – jelentette ki. Felhívta a figyelmet továbbá az országhatárok sérthetetlenségére, egyúttal óva intett az iráni határok illegális átlépésétől.

A Hegyi-Karabahban szeptemberben kitört harcok kezdete óta az iráni külügyminisztérium már többször figyelmeztette a szemben álló feleket, óvakodjanak attól, hogy a konfliktus Irán területére is átterjedjen, leszögezve: az iszlám köztársaság bármilyen őt ért agressziót ellenséges műveletnek tekint, beleértve a nem szándékos hadmozdulatokat is.

Négy évtizede, 1979. november 4-én a pár hónappal korábbi síita hatalomátvételt, az iszlám forradalmat és a sah elűzését támogató diákok megrohamozták és elfoglalták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, mert helytelenítették, hogy az Egyesült Államok szerintük megpróbálta aláásni az új rendszert, és beavatkozott az iráni politikába. Washington az elűzött uralkodó legnagyobb támogatója volt.

A nagykövetségen az 52 ott tartózkodó embert túszul ejtették, és 444 napig tartották fogva. A túszok kiszabadítására indított amerikai katonai akció kudarca végképp elmérgesítette Washington és Irán viszonyát.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑