Kiderült, hogy Egyiptom fegyvereket vásárolt Észak-Koreától
2019. 10. 30.
Titkos kormánydokumentumok igazolják, hogy Egyiptom, megsértve a nemzetközi és amerikai szankciókat, tiltott fegyverüzeltet folytatott az észak-koreai rezsimmel, számol be arról egy amerikai lap.
Amerikai hírszerző ügynökségek jelentései szerint észak-koreai csempészhajón utazva, a Szuezi-csatornán át, a nemzetközi tiltások ellenére érkeztek fegyverek Egyiptomba, a hadsereg megrendelésére. Ugyan a fegyverüzletről már 2017 októberében cikkeztek lapok, de az egészen mostanáig nem volt bizonyított. Az írásos feljegyzések szerint mostantól viszont nem tagadható le, hogy Kairó 2016-ban fegyvereket vett a latorállamtól, amelyeket egy teherhajón rejtettek el.
Az ügynek különös színezetet ad, hogy az USA – a hírszerzői információk alapján – diplomáciai csatornákon át értesítette Kairót a szállítmány érkezéséről. A kambodzsai zászló alatt érkező hajót az egyiptomi vámosok le is foglalták, melyben vasérc alatt elrejtve meg is találták a fegyverszállítmányt.
A mostani dokumentumokkal viszont bizonyossá vált, hogy egyiptomi vezető tisztviselők nem egyszerűen érintettek voltak az ügyletben, hanem maguk rendelték a fegyvereket Észak-Koreától.
Az árut egyébként papíron egy magáncég fogadta volna, most viszont kiderült, hogy abban a hadsereg közvetlenül érintett volt. A dokumentumok feltárják, hogy Egyiptomban részletes terveket dolgoztak ki azért, hogy a szállítót, azaz Észak-Koreát, úgy fizethessék ki, hogy az rejtve maradjon a nyilvánosság előtt. Ebben – valóságos kémtörténetet sejtetve – katonai attasék titkos műveletei éppúgy szerepet kaptak, mint egy meg nem nevezett összegű egyiptomi hitel Phenjannak, melyért cserébe a diktatúra kevesbbel is beérte ellenértékként.
Az áru 30 ezer darab kézi páncéltörő gránát (közismert rövidítéssel: RPG) volt, melyeket páncolosok elleni küzdelemben vetnek be.
Az ENSZ a kommunista állam ellen érvényben lévő “szankciók történetének legnagyobb muníció utánpótlásának” nevezte a szállítmányt.
Egyes források szerint az áru a lövedékek mellett alkatrészeket is tartalmazott. Ami a gyártmányt illeti, valamennyi eszköz Észak-Koreában készült, egy korábbi szovjet típus replikái.
Észak-Korea 23 millió dollárt (mintegy 7 milliárd forint) vár az áruért, és kiderült az is, számos, az ügyről tudó egyiptomi tisztviselő zsarolhatónak érzi magát azért, mert Phenjan nem mondott le arról, hogy megkapja az áru ellenértékét.
Kairó soha nem hozta nyilvánosságra a kényelmetlen esetet és az amerikai leleplezést, az azonban biztos, hogy a Trump adminisztráció 2017-ben befagyasztotta az Egyiptomnak szánt, 300 millió dollár értékű katonai segélyt.
Az egyiptomi kormányszóvivő nem kívánta kommentálni a lapokban most megjelent beszámolókat a titkos kormánydokumentumokról.
Origo.hu