Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Kiképzett terroristákat telepített Európába az Iszlám Állam

2018. 04. 06.

A kormány migrációellenes intézkedéseit jól végig lehet venni, ha 2015 szeptemberét tűzzük ki kezdő időpontnak, amikor tömeges bevándorlást lehetett tapasztalni az ország területén. Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az idő már annyira sodor bennünket a migrációval kapcsolatos eseményekkel, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, milyen viszonyok uralkodtak 2015-ben Magyarországon.

A szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a 2015-ös esemény biztonsági, politikai, valamint járványügyi szempontból olyan kihívás volt, amellyel szemben a magyar kormánynak összehangolt és szisztematikus lépéseket kellett felépítenie.

Akkor látható volt, hogy egy tömegerő keresztül tudta húzni a jogszabályokat, a szokásokat és a társadalmi berendezkedést. Horváth József szerint az eltelt idő elegendő volt arra, hogy ki merjük mondani, ez „nem egy véletlen műve volt”.

„Előbb vagy utóbb el kell érkeznie annak a pillanatnak is, hogy belássuk, ennek az eseménynek voltak szervezői és irányítói” – vélekedett a szakértő.

A határzár nélkül Magyarország instabil ország lenne

Megépült a kerítés, jogi határzár is emelkedett, és egyre többet hallunk arról, kik a feltételezhető vagy a valódi irányítói a migrációs folyamatnak. Horváth József azt mondta: az elmúlt évek ékesen bizonyították, hogy a kerítés nélkül Magyarország most instabil ország lenne, amelyen keresztül Európa szívéig masírozhatnák azok, akik gazdasági okok miatt indultak el.

A szakértő emlékeztetett: Salah Abdeslam elfogásával kiderült, hogy az Iszlám Állam kiképzett terroristákat is telepített Európába, ezen az útvonalon keresztül.

Egymást nem ismerő illegális bevándorlók olyan pontossággal tudták végrehajtani a találkozókat, mint egy titkosszolgálati műveletben résztvevők egy ellenséges hátországban. Salah Abdeslam gyakorlatilag 12-14 óra alatt beautóztatta ezeket az embereket Párizsba, ahol később végrehajtották a terrorcselekményeket – mondta Horváth József.

A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyugat-Európában már naponta történnek késes támadások, a szervezett bűnözői csoportok pedig tűzharcot vívnak Svédország utcáin. „Ennek a megoldása érdekében először a külső határokat kell lezárni, majd ki kell toloncolni Európából azokat, akik illegálisan tartózkodnak a kontinensen” – hangsúlyozta Horváth József.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑