Cadmus fordítás Cadmus

Kiszabadították az Afrikában másfél éve túszul ejtett olasz önkéntest

2020. 05. 10.

Titkosszolgálati akcióval szabadították ki Silvia Romano, egy olasz nem kormányzati szervezet 24 éves önkéntesét, akit 2018 novemberében fegyveresek ejtettek foglyul Kenyában – adta hírül Giuseppe Conte olasz kormányfő szombaton.

Silvia Romano vasárnap kora délután érkezik meg Rómába az olasz nemzetbiztonsági hivatal (Aise) repülőgépével. Elsőként az elrablása körülményeit vizsgáló államügyész hallgatja meg, majd a fiatal nő hazatérhet milánói otthonába. “Silviát megviselték a történtek, de jól van” – nyilatkozta apja a sajtónak.

Az Afrikában gyermekvédelmi programokat végző AfricaMiele olasz nem kormányzati szervezet önkéntesét másfél évvel ezelőtt a kenyai Malinditól nyolcvan kilométerre található Chakamában rabolták el fegyveresek. A kenyai túszejtők az olasz nőt egy szomáliai terrorista csoportnak adták tovább, az al-Kaidához közeli al-Shabaab csoportnak. A kenyai emberrablók három tagját letartóztatták és bíróság elé állították hazájukban.

Silvia Romanót 2018 novembere óta nyolc különböző helyszínen tartották fogva. Sajtóértesülések szerint kiszabadítása az olasz, valamint a török és a szomáliai titkosszolgálat együttműködésének köszönhető. Más források szerint a nőt a szomáliai főváros Mogadisciutól harminc kilométerre engedték szabadon. A Corriere della Sera olasz napilap úgy tudja, az olasz fél váltságdíjat fizetett érte.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑