Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Kivégeztek egy terroristát Egyiptomban egy keresztény templom elleni merénylettel kapcsolatban

2019. 12. 11.

Végrehajtották a halálos ítéletet kedden Ibrahím Iszmailin, akit azzal vádoltak, hogy köze volt a Mar Mina kopt keresztény templom ellen 2017 decemberében elkövetett merénylethez – közölte az al-Vatan című helyi lap.

Iszmailt és egy másik szélsőségest május 12-én ítélte halálra a kairói büntetőbíróság. Mindketten az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ágának tagjai voltak.

Összesen 11 embert gyanúsítottak az ügyben. Ketten életfogytiglani börtönbüntetést kaptak, ami Egyiptomban 25 év szabadságvesztésnek felel meg, négyen tíz, ketten pedig egy év börtönre lettek ítélve. Egy embert felmentettek. A vádhatóság terroristasejt létrehozásával és pénzelésével gyanúsította őket.

2018 novemberében Iszmailt egy másik ügyben is halálra ítélték, mert 2016 májusában részt vett egy rendőrségi kisbusz elleni támadásban, amelyben nyolc rendőrtiszt vesztette életét. A 35 éves férfi az egyik legveszélyesebb terroristának számított, aki az utóbbi időben a hatóságok kezére került Egyiptomban.

Az egyiptomi főváros déli peremén fekvő Heluán településen lévő Mar Mina (Szent Ménász) templom ellen 2017. december 29-én hajtottak végre támadást szélsőségesek, a golyózáporban tízen életüket vesztették, köztük kilenc kopt keresztény és egy rendőr. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.

A koptok alkotják a legnagyobb, egyben legősibb keresztény közösséget Egyiptomban. Számukat 7-10 millió közé teszik a mintegy 95 milliós összlakosságon belül. Hoszni Mubarak egyiptomi diktátor 2011-es bukása után, a 2013-ig tartó iszlamista kormány alatt a koptok helyzete nagyon megnehezült. Az olykor több tucat halálos áldozattal járó támadások azonban ezt követően sem szűntek meg.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑