Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Klórgázt vetett be az Iszlám Állam Irakban

2016. 05. 10.

Klórgázzal töltött tüzérségi lövedékekkel lőtték az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet harcosai a kurd fegyveres erők, a pesmerga észak-iraki állásait – közölte hétfőn a Press-TV iráni hírcsatorna.

Kurd forrásokra hivatkozva a televízió azt jelentette, hogy a közelmúltban elkövetett támadás során három civil lakos életét vesztette, több százan pedig megsebesültek.

A Press-TV szerint több tucat pesmerga harcosnál légzési nehézségek léptek fel, őket az észak-iraki Kirkuk városának kórházaiba szállították.

Március elején a szélsőségesek vegyifegyver-támadást intéztek az észak-iraki Taza város ellen, három gyermek halálát okozva, 1500 embert pedig megsebesítve. Az akkori hírügynökségi jelentések szerint három óra leforgása alatt mintegy 45 rakétát lőttek Tazára, helyi biztonsági illetékesek szerint a támadás során ugyancsak klórgázt, más források szerint azonban mustárgázt vetettek be az iszlamisták.

Hírforrások szerint az IÁ dzsihadistái már több alkalommal vegyi fegyvereket vettettek be ellenségeikkel szemben.

A TASZSZ orosz hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy az iraki hadsereg egy vegyi harcanyagokat előállító létesítményt talált az Anbár tartományban lévő, az IÁ-tól nem rég visszafoglalt Hít várostól 4 kilométerre. A létesítményben vegyszerek feldolgozására használt berendezéseket, klórt és más vegyi harcanyagokat találtak az aknavetők és nehézfegyverek lőszerkészítéséhez szükséges nyersanyagok mellett.

A The Wall Street Journal amerikai lap áprilisban arról cikkezett, hogy a dzsihadistáknak sikerült “újgenerációs robbanószerkezeteket”, köztük vegyi fegyverekhez robbanófejeket kifejlesztenie és előállítania az IÁ kezén lévő Moszul nagyváros egyetemén.

Irak területének mintegy harmada felett már közel két éve az Iszlám Állam gyakorol ellenőrzést. A nemzetközi katonai támogatás és a terroristák ellen a frontokon elért eredmények dacára – beleértve Ramádi 2015 decemberi felszabadítását is -, Bagdadnak eddig még nem sikerült megfordítania a helyzetet és megbirkóznia a terroristák jelentette fenyegetéssel.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑