Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Komoly riválisa akadt a török elnöknek

2019. 12. 07.

Ha minden a tervek szerint halad, Törökországban legközelebb csak 2023-ban tartanak választásokat. A hagyományosan kisebb jelentőségű idei helyhatósági voksolás azonban – amelyen a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) több kulcsfontosságú várost, köztük Isztambult és Ankarát is elveszítette – alaposan megkavarta a belpolitikai viszonyokat.

A tavaly nyáron bezuhanó török gazdaság ugyan az idei év utolsó negyedévére már határozott életjeleket mutat, ám ha a növekedést nem sikerül felgyorsítani, az könnyen előre hozott választásokhoz vezethet. A kemény feladat Berat Alabyrak gazdasági miniszterre hárul, aki egyben Recep Tayyip Erdoğan török elnök veje. Ha kudarcot vall, az az apósára is visszaüthet.

Néhány közvélemény-kutatás máris azt mutatja, hogy meg lehetne szorongatni Erdoğant. A PIAR felmérése novemberben egyenesen arra jutott, hogy Isztambul júniusban megválasztott baloldali főpolgármesterére, Ekrem Imamoğlura többen szavaznának (44,5 százalék), mint a török elnök újrázására (39,7 százalék). A Metropollnál ugyan éppen fordítva, Erdoğan vezet 44,3 százalékkal Imamoğlu 36,1 százalékával szemben, de az ebből is látszik, hogy a fiatal, karizmatikus főpolgármester fő kihívóvá lépett elő.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Köztársasági Néppárt (CHP) régóta azzal a problémával küzd, hogy nem talál olyan jelöltet, aki tömegeket lenne képes megmozgatni és valódi alternatívát mutatna az országnak. Ez Imamoğlu színre lépésével megváltozhat. Igaz, egyelőre még szó sincs arról, hogy az isztambuli főpolgármester induljon az elnökválasztáson, és valószínűleg még korai is lenne ez a számára – előbb bizonyítania kell.

A teljes írást ITT olvashatják el.

Magyar Nemzet – László Dávid

 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑