Cadmus fordítás Cadmus

Korrupciós perek várnak a volt pakisztáni kormányfőre

2017. 11. 02.

Hazatért Pakisztánba csütörtökön Navaz Sarif volt kormányfő, akire korrupciós perek várnak – jelentették hírügynökségek.

Sarif Londonban tartózkodott eddig kórházban ápolt, rákbeteg felesége mellett. Két per is folyik már ellene hazájában, és kiadtak ellene két letartóztatási parancsot, amiért nem jelent meg a tárgyalásokon.

Sarif ellen október 19-én két vádpontban vádat emelt egy bíróság korrupció miatt, másnap pedig egy vádpontban egy másik. Az utóbbi letartóztatási parancsot az ilyen jogkörrel is felruházott állami számvevőszék adta ki ellene. Legutóbb november 3-ára péntekre napolták el az egyik tárgyalást, amelyen meg kell jelennie. Sarif a vádemelés ellen fellebbezést adott be az iszlámábádi felsőbíróságon, ezt csütörtökön, hazaérkezése napján tárgyalják.

A 67 éves kormányfő július 28-án kényszerült távozni hivatalából, mert a legfelsőbb bíróság aznap kihirdetett határozatában méltatlannak találta őt tisztsége betöltésére korrupció gyanúja miatt, és lemondásra szólította fel.

Orientalista.hu – MTI, Magyar Idők

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑