2017. 04. 21.

Közeledik az olajmegállapodás



 

Egyre biztosabb, hogy meghosszabbítják május végén a Kőolaj–exportáló Országok Szervezetének (OPEC) megállapodását a termeléscsökkentés korlátozásáról.

Khalid al-Falih, Szaúd-Arábia olajipari minisztere ugyanis tegnap egy energiaipari konferencián úgy fogalmazott: a lényegi megállapodás már létrejött, de még nem közölték minden részt vevő országgal, hogy az áremelési cél elérése érdekében esetleg kénytelenek lesznek meghosszabbítani a megállapodás hatályát.

Az Egyesült Arab Emírségek energiaipari minisztere, Suhail al-Mazroui az amerikai palaolaj-termelés növekedéséről szólva kifejtette, hogy az OPEC és a termeléskorlátozási megállapodáshoz csatlakozó többi ország a piaci egyensúly helyreállítása érdekében hozta meg az áldozatot termelése csökkentésével. Olyan áldozatnak azonban, amelyből száz százalékban valaki más húz hasznot, nincs értelme – tette hozzá a távirati iroda tudósítása szerint.

Az olaj ára a szerdai négyszázalékos eséssel elért kétheti mélypontról emelkedett kissé tegnap a termeléskorlátozási szándék meghosszabbításának ismeretében.

Mint ismert, az OPEC tavaly novemberben döntött a kőolaj-kitermelés napi 1,2 millió hordós csökkentéséről az idei év kezdetétől hat hónapos időszakra. Erre azért volt szükség, mert a kőolaj hordónkénti ára tavaly januárra harminc dollárra esett: az olajhatalmak pedig a termelés visszafogásában látták a magasabb világpiaci ár visszaállításának lehetőségét.

Magyar Hírlap

Címkék: , , ,






Back to Top ↑