Cadmus fordítás Cadmus

Közös európai képviseletet nyitna néhány ország Afganisztánban

Afganisztánban humanitárius válság van kialakulóban, a terrorsejtek ellen alig tud fellépni a kormány. A nők jogairól közzétett friss tálib dekrétum sem a munkához sem az oktatáshoz fűződő jogokat nem említi. Európa néhány országa ennek ellenére újranyitna egy közös missziót, de ez nem a tálibok elismerését jelentené.

A biztonsági kérdések tisztázása után Európa néhány országa közös missziót nyitna Afganisztánban – jelentette be Emanuel Macron francia elnök Dohában. Kitért arra is, hogy ez nem a tálib kormány elimerése lenne.

A BBC beszámolója szerint a francia elképzelések szerint közös helyszínen tevékenykednének európai nagykövetek.

A tálibok elismerésére azért sem kerülhetne sor, mert több tálib vehető amerikai és európai szankciók alatt áll, másrészt a nők jogai tekintetében nem tartották be korábbi ígéreteiket.

A nők jogairól a napokban ugyanis egy olyan dekrétumot adott ki a tálib kormány, amelyben sem az oktatáshoz sem pedig a munkához fűződő jogok nem szerepelnek.

A dekrétumból annyi kiderül, hogy nem lehet senkit akarata nélkül házasságra kényszeríteni, kérdés azonban, hogy a kisebb településeken ebből mennyi fog érvényesülni a gyakorlatban.

Egyelőre tehát nagyon úgy fest, hogy az utóbbi két évtizedben a nők jogaiban elért fejlődést lenullázhatják, és a tálibok augusztusi ígéreteinek legfeljebb csak egy része teljesülhet.

Mindenesetre az országban jelenleg humanitárius katasztrófa fenyeget, a segélyeket ugyanis befagyasztották, a szárazság miatt a lakosság közel egyharmada éhezik.

A tálib vezetés kormányzóképessége több területen is meglehetősen bizonytalan, az országban működő terrorsejteket nem képesek felszámolni, így az ország tűzfészekké válhat.

Az országban alig van készpénz, a dollárt betiltották, csak a helyi fizetőeszközt, az afgánit lehet használni.

MTI

Sharing is caring!

, , , , ,




Back to Top ↑