Cadmus fordítás Cadmus

Közös sajtótájékoztatót tartottak Szíriáról az orosz, iráni és török külügyminiszterek

2019. 10. 30.

Törökország legalább kétmillió menekültet telepít vissza Szíria északi részébe, ahol előzőleg megindította Béke Forrása fedőnevű hadműveletet – jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az orosz és iráni hivatalai partnerével közös genfi sajtótájékoztatóján kedd este.

A török politikus hangsúlyozta, hogy a visszatérésnek biztonságosnak és a nemzetközi joggal összhangban lévőnek kell lennie, és egyeztetni kell az ENSZ munkatársaival.

A török külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy a jelenleg török ellenőrzés alatt álló észak-szíriai térséget átengedik a szíriai vezetésnek, amikor a kormányerők képesek lesznek megvédeni a régiót és fel tudnak lépni a terrorszervezetekkel szemben.

Kiemelte: Törökország megtisztította az észak-szíriai régiót az általa terrorszervezetnek tartott Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciától és az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől.

Cavusoglu egyben megerősítette, hogy a szíriai alkotmányozó bizottság szerdán kezdi meg munkáját Genfben. A testület létrejöttét nagy és bátor lépésnek nevezte a konfliktus politikai rendezésének útján.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a testület tevékenységét nem fogják majd kívülről befolyásolni határidők kiszabásával, míg a bizottság tagjai kompromisszumra fognak törekedni, és építő jellegű együttműködést fognak folytatni a lehető legszélesebb egyetértés kialakítása érdekében.

Az orosz miniszter beszélt arról is, hogy a három ország közös nyilatkozatban támogatta Szíria szuverenitásának és területi épségének megőrzését. A dokumentum aláírói hitet tettek a terrorizmus kiirtása mellett. Egyúttal hangsúlyozta: elutasítják a szeparatista törekvéseket.

Lavrov kijelentette: Oroszország, Törökország és Irán folytatni fogja együttműködését a szíriai konfliktus szereplőivel az ország stabilitása érdekében és a terroristák megsemmisítése végett.

Lavrov szót ejtett arról is, hogy az orosz, iráni és török katonai tevékenységet a szíriai vezetés jóváhagyta, „szemben az Egyesült Államok illegális műveleteivel Szíriában”.

Csakúgy mint az Idlíbbel kapcsolatos, Szocsiban egy éve született megállapodásokat, úgy a szíriai-török határral kapcsolatos október 22-i egyezséget is jóváhagyta a damaszkuszi kormány, személyesen pedig Bassár el-Aszad szíriai elnök, de a kurdok is – mondta.

Ezért abból indulhatunk ki, hogy a tevékenység, amelyről most szó van, a béke megvalósítását, valamint Szíria szuverenitásának és területi épségének a megőrzését szolgálja – hangoztatta Lavrov.

Kijelentette, hogy az Egyesült Államok az olajlelőhelyek szélsőségesektől történő megvédésének ürügyén akar Szíriában maradni, miután bejelentette csapatai kivonását. Hozzátette: még az Irakba kivont egységeket is visszafordították.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter ezzel összefüggésben arról beszélt: Oroszország, Irán és Törökország csapatai addig maradnak Szíriában, míg az ország vezetése és népe ezt akarja. Szintén azt hangsúlyozta, hogy orosz és iráni erők a szíriai kormány kérésére vannak a közel-keleti állam területén.

A török hadsereg és a iszlamista szövetségeseik október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt YPG ellen.

MTI, Magyar Nemzet

 

Megosztom:

, , , , , , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑