Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Kritizálják a muszlim feministákat

2016. 08. 30.

Megnyílt az első skandináv, női imám vezette mecset a dániai Koppenhágában. A mérföldkőnek nevezett „iszlám feminista projektet” azért hozták létre, hogy megmutassák, a nők is tudnak irányítani, ám a férfiak valahogy lemaradtak a szertartásra meghívottak listájáról.

Az iszlám és a feminizmus furcsa keverékét láthatták-hallhatták az érdeklődők a dán főváros egyik forgalmas bevásárlóutcájában – írja a The Local.

Rizikós vállalkozásba fogtak a modern, mérsékelt iszlámot népszersítő muszlim vallású nők Koppenhágában, ahol egy lakásban épült mecsetben hirdették a női egyenjogúságot. Pénteken volt az első női szertartás, melyre körülbelül hatvanan gyűltek össze, hogy a dániai születésű Saliha Marie Fetteh imámot hallják.

A pénteki eseményt a Mariam mecset alapítója, Sherin Khankan nyitotta meg, aki maga is imámnak készül. Eredetileg férfiak és nők is hivatalosak voltak a szertartásra, de a szervezők az utolsó pillanatban meggondolták magukat.

” Nagyon boldog vagyok, hogy így döntöttünk. Csak lassan, bölcsen lehet igazi változást elérni” – mondta az alapító az első női gyűlésről.

Akik nem mernek férfiaknak prédikálni

A “feminista iszlám” csoportot azonban számos kritika is éri. Naser Khader dán jogalkotó azzal vádolta a szervezőket, hogy többet várt volna a modern muszlim nőktől egy olyan országban, mint Dánia.

Szerinte már akkor elvesztették a női egyenjogúságért folytatott harcot, mikor úgy döntöttek, hogy nem mernek férfiaknak prédikálni- írja a hirado.hu

Modern iszlám házasságok

A mecsetben már öt iszlám házasságot kötöttek, de a házassági bizonyítványban szereplő szabályokban már az egyenjogúság dominál.

A nők elválhatnak férjüktől, és a poligámia is tiltott. A férj és a feleség válás esetén ugyanolyan jogot formálhat a közös gyermekekhez, testi vagy lelki terror esetén pedig megsemmisül a házasság.

A mecset alapítója szerint a projektet azért alapították, hogy bebizonyítsák: a muszlim nők igenis képesek az irányításra. Talán rövidesen eljön az idő, amikor a férfiaknak is el merik mondani a gondolataikat.

A női mecsetek meglehetően ritkák a világon, elsősorban Kínában van ennek a típusú imahelynek hagyománya, Európában Berlinben és Amszterdamban is található belőlük egy-egy darab.

Orientalista.hu – (Hirado,hu , Magyat Idők)

Megosztom:

,




Back to Top ↑