Cadmus fordítás Cadmus

Kurz és Kern: az iráni atomalku fontos

2017. 10. 15.

Christian Kern leköszönő osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője és Sebastian Kurz, a koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője is támogatásáról biztosította a 2015-ben Iránnal kötött atomalkut szombaton, Donald Trump amerikai elnök minapi fenyegetését követően, hogy kilép a hathatalmi egyezményből.

Az atomalku fontos a Közel-Kelet stabilitásához – hangsúlyozta Kern a Zeit im Bild című osztrák lap szombat esti kiadásában megjelent interjújában. “Úgy vélem, most az a fontos, hogy nyugodtan tovább dolgozhassunk az egyezmény alapján. A (megállapodás) betartása lényegében működött” – mondta a kancellár, és utalt arra, hogy a nap folyamán erről tanácskozott az európai uniós állam- és kormányfőkkel. Kern szóvivője szerint informális megbeszéléseket tartott hivatali kollégáival.

A vasárnapi választásokon a kancellári posztra esélyesnek tartott Sebastian Kurz, az ÖVP elnöke kiemelte: “Jó ez az alku, amelyet itt Bécsben kötöttek”. “Ha ezt most megkérdőjelezik, akkor megingatják az Iránnal fenntartott kapcsolatokat, de az egész térséget is” – hangoztatta.

Donald Trump nem mondta ugyan fel pénteken a többhatalmi atomalkut, de elutasította annak jelenlegi formáját. Az elnök arra hivatkozott: Teherán nem tartja be a megállapodás “szellemiségét”. Trump felhatalmazta az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy léptessen életbe újabb szigorú szankciókat Teheránnal szemben.

Irán, valamint az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország Teherán atomprogramjáról 2015. július 14-én Bécsben kötött átfogó megállapodást. Az egyezmény értelmében dollármilliárdokkal enyhítették az Irán elleni szankciókat. Cserébe Teherán korlátozta nukleáris programját.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑