Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Kuvait is részt venne Moszul újjáépítésében

2017. 07. 17.

Kuvait már jelentkezett, hogy segítene a porig rombolt Moszul újjáépítésében.

Irak magyarországi nagykövete szerint szomszédjuk szívesen támogatná anyagilag az újjáépítést, de érkeztek már hasonló jelzések európai országoktól is, akikkel a tárgyalások kezdeti szakaszánál tartanak. A városban a bombázások okozta károkat több tízmilliárd dollárra becsülik.

Miután az iraki hadsereg csak amerikai légicsapások támogatásával tudta megtörni az Iszlám Állam dzsihadistáit, a nagyváros történelmi negyedei és nyugati kerületei jelentős része megsemmisült.

– Amikor azt látjuk, hogy a városunkat így elpusztították, az belülről fáj. De nincs mit tenni, muszáj az Iszlám Állam milicistáit eltávolítanunk innen, hogy béke legyen – mondta Sattar al Jilehawi, a Népi Mozgalmi erők önkéntese.

A kormánynak, amely anyagi gondokkal küzd az olajárak visszaesése miatt, létfontosságúak a külföldi befektetések. Elemzők szerint félő, hogy a harcok elmúltával ismét kiéleződhet a szunnita és síita muszlim közösség közötti ellentét. Segélyszervezetek pedig arra figyelmeztettek, hogy az újjáépítés halogatása a jelenlegi humanitárus válság kiterjedésével járhat.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑