Lavrov: Oroszország reagálni fog, ha a területét amerikai fegyverekkel támadják
2024. 07. 07.
Oroszország reagálni fog arra, hogy az ukrán fél amerikai fegyverekkel lövi a régióit – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 tévécsatorna vasárnapi „Moszkva. Kreml. Putyin” című műsorában.
Lavrov szerint miközben az amerikaiak és a NATO azt állítják, hogy nem állnak háborúban Oroszországgal, világos, hogy amerikai közvetlen részvétel nélkül a célravezetésben „ezek a rakéták nem repülnének sehová”.
„Ami a reakciónkat illeti, az elnök (Vlagyimir Putyin) azt mondta, hogy reagálni fogunk, és meggyőződésem, hogy erről belátható időn belül értesülni fognak”– fogalmazott a külügyminiszter.
Az orosz védelmi minisztérium vasárnap közölte, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a donyecki régióban lévő Csigari települést. A tárca szombaton Szokol bevételét jelentette be. A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hatból négy frontszakaszon nyomultak előre Ukrajnában az elmúlt nap folyamán, és 11 ellenrohamot vertek vissza.
Az orosz összesítés szerint közel 1500 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalon.
A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette a svéd Giraffe légvédelmi rendszer egy radarját, az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer két indítóállását, egy horvát RAK-SA-12-es sorozatvetőt, két harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy amerikai M109-es Paladin és egy lengyel Krab önjáró, valamint hét amerikai M777 és két brit FH-70-es tarackot, HIMARS sorozatvetők két rakétáját, továbbá 31 légi drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.
A Voronyezs megyei Podgorenszki járásában a három településről mintegy 50 embert ideiglenes szállásokra szállítottak, miután ukrán pilóta nélküli repülőszerkezetek tüzet okoztak egy, a hivatalos tájékoztatás által meg nem nevezett tartalmú raktárban. Horlivkában egy férfi életét vesztette, két nő pedig megsebesült ukrán tüzérségi tűz következtében.
Hirado.hu, MTI