Cadmus fordítás Cadmus

Legalább ötvenen meghaltak egy iraki merényletben

2016. 11. 17.

Legalább 50 ember meghalt, és az eddigi hírek alapján több mint 30-an megsebesültek csütörtökön, amikor egy öngyilkos merénylő robbantott egy nyugat-iraki, szunniták lakta településen tartott esküvőn – közölte az MTI az al-Arabiya tévére hivatkozva.

Az arab nyelvű sajtó korábban legalább 16 halottról és 30 sebesültről jelentett, míg a Reuters brit hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva 12 halottról és 35 sebesültről tud.

Egy autóba rejtett pokolgépet robbanthattak fel a Fallúdzsától délre fekvő Amaríja településen. A merénylet célpontjai szunnita tartományi tisztségviselők lehettek, akik szemben állnak az Iszlám Állam terrorszervezettel. Az al-Jazeera televízió szerint a halottak közt civilek és helyi törzsi milíciák vezetői is vannak.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, de vélhetően az Iszlám Állam lehet a felelős.  A dzsihadista szervezet az elmúlt időszakban komoly területeket veszített el Irakban, a koalíciós erők és a kormányerők az elmúlt hetekben bevették Moszult, a terroristák legnagyobb erősségét.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑