Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Légicsapás érte a jemeni állami televízió épületét

2017. 12. 10.

Légicsapás érte Szanaában a húszik által ellenőrzött jemeni állami televízió épületét, a szombatra virradó éjjel végrehajtott támadásban négy ember meghalt – jelentette a húszik egyik médiuma, a szaúdi vezetésű nemzetközi katonai koalíciónak tulajdonítva a légicsapást.

A síita húszi harcosok által működtetett el-Maszira televízió szerint „a szaúdi-amerikai ellenség által elkövetett bombázás, amelynek célpontja a Yemen TV-csatorna székháza volt, négy ember halálát okozta”. Az áldozatok az épület biztonsági őrei voltak.

„Ez nem egy harcállás, itt nincsenek fegyverek. Ebben az épületben csak a biztonsági őrök tartózkodtak”

mondta el a biztonságiak vezetője, aki maga is megsebesült a támadásban.

A húszi lázadók megszilárdították a jemeni főváros, Szanaa feletti ellenőrzésüket, miután a hét elején meggyilkolták korábbi szövetségesüket, Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnököt és elűzték a hozzá hű erőket.

A lázadók egyebek közt több szanaai tévéállomást is az ellenőrzésük alá vontak, és börtönbe vetettek több mint negyven újságírót és televíziós dolgozót. A helyi újságíró-szervezet e visszaélések leállítását és a bebörtönzött újságírók szabadon bocsátását követelte.

Néhány nappal meggyilkolása előtt Száleh közeledni próbált Szaúd-Arábiához, amely haderejével 2015 óta avatkozik be a jemeni polgárháborúba a húszi lázadókkal szemben, a megbuktatott ex-jemeni elnökhöz hű erők oldalán.

Rijád regionális ellenségének, Teheránnak a kezét látja a húszi lázadás mögött, az iráni vezetés azonban tagadja, hogy a húszikat fegyverrel támogatná.

A Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíció rendszeresen hajt végre légicsapásokat Jemenben, s nemrég fokozta az ország kikötőinek és reptereinek 2015 óta fenntartott blokádját, miközben az ország az ENSZ szerint „a világ legsúlyosabb humanitárius válságát” éli át.

A héten Donald Trump amerikai elnök is arra szólította fel Rijádot, hogy haladéktalanul oldja fel Jemen blokádját, és biztosítsa a lakosságnak szánt nemzetközi segélyszállítmányok célba juttatását.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑