Cadmus

Légicsapásokat mért a jemeni fővárosra a Szaúd-Arábiavezette koalíció

Legalább hatan életüket vesztették és harmincan megsebesültek két légicsapásban, amelyet vélhetőleg a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció mért hétfőn a síita húszi lázadók által használt elnöki palotára a jemeni fővárosban, Szanaában – közölték egészségügyi források.

A halálos áldozatok mindegyike civil volt – tették hozzá névtelenül nyilatkozó tisztségviselők. Egyelőre nem tudni, hogy a lázadók vezetői közül életét vesztette-e valaki.

Az arab koalíció az előző hónapban végzett a húszik egyik legmagasabb rangú vezetőjével, Szalah asz-Szammaddal. A hétfői légicsapások célpontja vélhetőleg Szammad utódja, Mahdi al-Maszhat volt.

A húszik hírforrásai, az al-Masszirah tévécsatorna és a Szaba hírügynökség pontos számok ismertetése nélkül több tucat halottról és sebesültről adott hírt.

A háromszintes elnöki hivatal a főváros egyik legforgalmasabb, központi részén található, kereskedelmi épületek, bankok és szállodák közelében. Szemtanúk szerint többeket maga alá temetett a törmelék, a helyszínre számos mentőcsapat érkezett.

Ez volt az első alkalom, hogy légicsapást hajtottak végre az elnöki palota ellen. Szaúd-Arábia a megbuktatott és Rijadba menekült MansourAl-Hadi ex-elnök oldalán harcol a konfliktusban.

A támadásra azt követően került sor, hogy a húszik hétfőre virradóra két újabb ballisztikus rakétát lőttek ki Szaúd-Arábiára. A vahhábita királyság légvédelme megsemmisítette a fegyvereket – közölte az arab koalíció szóvivője, Turki al-Máliki. Máliki elmondta, hogy a rakétákat a Szanaától északra található Amran tartományban lőtték ki, és célpontjaik lakott területek voltak. A húszik ellenőrzik a fővárost, illetve jelentős területeket az ország északi és nyugati részén.

A szóvivő szerint a támadás újabb bizonyíték arra, hogy Irán fegyvereket szállít a húszi felkelőknek. Teherán következetesen tagadja, hogy katonai segítséget nyújtana a lázadóknak.

A 2015 óta zajló jemeni háborúban több mint tízezren vesztették életüket, legalább 54 ezren megsebesültek, és hárommillióan váltak földönfutóvá. A szaúdi légierő válogatás nélkül bombázza a jemeni városokat.  Az ENSZ szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett az országban.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Sharing is caring!

, , , , , ,




Back to Top ↑