Cadmus fordítás Cadmus

Lemondták a török külügyminiszter kampánygyűlését

2017. 03. 07.

A helyi hatóságok hétfőn határozatlan időre lemondták Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszternek Hamburgban tervezett népszavazási kampánygyűlését. A döntést azzal indokolták, hogy a keddi gyűlés helyszínéül szolgáló rendezvénycsarnokot a tűzjelző rendszer hiánya miatt bezáratták.

Cavusoglu a törökországi elnöki rendszer április 16-án népszavazásra kerülő bevezetése mellett kampányolt volna honfitársai körében kedden Hamburg Wilhelmsburg nevű városrészének egyik rendezvénycsarnokában.

„A rendezvénycsarnok hiányzó tűzjelző rendszere miatt az épületet bezáratták” – közölte a kerületi közigazgatási hivatal szóvivője. Egyelőre nem tudni, hogy a rendezvényszervezők keresnek-e alternatív helyszínt Cavusoglu fellépéséhez.

Az eredeti helyszín falára hétfőre virradóra ismeretlen elkövetők azt firkálták, hogy „Hayir”, vagyis törökül „nem”. Több szervezet időközben autóstüntetésre szólított fel a hamburgi St. Pauli negyedben, hogy ezzel is alátámasszák követeléseiket a Törökországban letartóztatott kettős állampolgárságú újságíró, Deniz Yücel szabadon engedése érdekében. Az autós tiltakozás célállomása a hamburgi Plaza Event Center rendezvénycsarnok volt.

Néhány órával korábban Olaf Scholz hamburgi polgármester bejelentette, hogy a masszív tüntetések és a rendezvény megakadályozása iránti követelések ellenére Cavusoglu a tervek szerint felléphet. Rámutatott, hogy a kampánygyűlést csak biztonsági vagy gyülekezési jogi megfontolásokból tilthatják meg.

A török külügyi tárca vezetője a múlt héten abban állapodott meg Sigmar Gabriel német külügyminiszterrel, hogy szerdán személyesen találkoznak egymással.

Az utóbbi napokban helyi hatóságok megakadályozták a törökországi alkotmánymódosítási népszavazás kampányának több németországi rendezvényét. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter csütörtök este a baden-württembergi Gaggenauban kampányolt volna, Nihat Zeybekci gazdasági miniszter pedig szombaton az észak-rajna-vesztfáliai Kölnben. Visszavonták mindkét rendezvény engedélyét, illetve a helyszín használatáról szóló szerződést, és miután a gazdasági tárca vezetőjével szervezett eseményt a rendezők áthelyezték a Köln melletti Frechenbe, az ottani helyszín – egy rendezvénycsarnok – üzemeltetője is közölte, hogy nincs lehetőség a rendezvény megtartására.

Nihat Zeybekci vasárnap egy kölni szállodában mégis megtartott egy kampányrendezvényt.

Törökországban április 16-án rendeznek népszavazást az alkotmánymódosításról, amely arról rendelkezik, hogy megszűnik a miniszterelnöki tisztség és az államfő lesz a végrehajtó hatalom vezetője.

Németországban él a legnagyobb határon túli török közösség, mintegy hárommillió tagja közül minden második rendelkezik választójoggal Törökországban.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑