Cadmus fordítás Cadmus

Letartóztatták Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnököt?

Az Iráni Iszlám Köztársaság hatodik elnökét állítólag azzal vádolják, hogy ő az egyik felbujtója a kormányellenes tüntetéseknek.

Sajtóhírek szerint szombaton letartóztatták Mahmud Ahmadinezsádot, és azzal vádolják, hogy ő az egyik felbujtója a kormányellenes megmozdulásoknak. A hírt a londoni székhelyű Al-Quds Al-Arabi nevű napilap közölte teheráni forrásokra hivatkozva. A volt iráni elnök információk szerint házi őrizetben van.

Az újság szerint Ahmadinezsád december 28-án Bushehr városába látogatott, ahol arról beszélt, hogy a jelenlegi vezetés egy része nem foglalkozik az emberek problémáival, és nem tud semmit a társadalom valóságáról.

Hozzátette, hogy Iránnak rossz a vezetése, Rouhani elnök pedig sajátjaként tekint az országra, a társadalmat pedig tudatlannak tartja.

A több mint egy hete tartó tiltakozó mozgalom során iráni illetékesek szerint 22 ember halt meg (más források közel 50 halottról számolnak be), és több mint 1000 embert vettek őrizetbe. Az elégedetlenségi hullám több mint 80 településre terjedt ki, ahol fiatalok és munkások ezrei vonultak az utcára a korrupció, a munkanélküliség, a szegények és a gazdagok között egyre mélyülő szakadék miatt tiltakozva.

Orientalista.hu – Atv.hu, The Times of Israel

Sharing is caring!

, , , ,




Back to Top ↑