Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Levélben tiltakozott az iráni elnök több száz induló kizárása miatt

2021. 05. 26.

Az iráni elnök szerdán bejelentette, levélben tiltakozott a síita állam legfőbb politikai és vallási vezetőjénél, Ali Hamenei ajatollahnál amiatt, hogy az Őrök Tanácsa több száz jelentkezőből csupán hétnek az indulását hagyta jóvá a június 18-i elnökválasztáson.

Haszan Róháni a kabinet ülésén reményét fejezte ki, hogy Hamenei több jelöltnek ad majd lehetőséget az indulásra, “versenyképesebb” választásokat teremtve ezáltal.

Az ország törvényeinek értelmében az ajatollah felülbírálhatja a jogtudósokból álló és “az állam iszlám jellegén őrködő”, 12 tagú tanács döntéseit, ahogy ezt a 2005-ös elnökválasztás során már megtette: ekkor két, a tanács által korábban elutasított induló jelöltségét hagyta jóvá utólag.

“A versengés jelenti a választás lényegét. Ha ezt elvesszük, a legfontosabb dologtól fosztjuk meg” – szögezte le Róháni, aki levelét nem sokkal azt követően küldte el Hameneinek, hogy a tanács közel 600 jelentkezőből mindössze hét indulását hagyta jóvá a közelgő elnökválasztáson.

Míg az indulók közt található a keményvonalasok favoritjának számító Ebrahim Raiszi, Teherán korábbi főügyésze, valamint további négy konzervatív jelölt, elutasították a két legjelentősebb, mérsékelt politikusként számontartott jelölt, Eszhak Dzsahangiri jelenlegi alelnök és Ali Laridzsáni volt parlamenti elnök indulását.

Róháni – aki második mandátumát tölti, s így nem indulhat újra – hozzátette, tart az alacsony választási kedvtől is, leszögezve: a voksolás nemzeti érdek.

Felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy 1979-ben még 98 százalék szavazott a választáson Irán jelenlegi államformájára, az iszlám köztársaságra, ám azóta a választási kedv jelentősen alábbhagyott.

A tavaly februári parlamenti választásokon – amikor az Őrök Tanácsa több mint 7000, többségükben az elnök köréhez tartozó mérsékelt és reformista jelöltet zárt ki az indulók közül – a részvételi arány 1979 óta a legalacsonyabb, alig 42,5 százalék volt.

Az ISPA iráni országos statisztikai intézet nem zárta ki, hogy idén akár 39 százalékra is csökkenhet ez az arány.
Júniusban 59,3 millió embert várnak az urnákhoz.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑