Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Liberman kitiltotta a szefárd főrabbit a katonai rendezvényekről

2018. 01. 21.

 

Avigdor Liberman védelmi miniszter szombaton azt mondta, hogy kitiltotta Izrael szefárd főrabbiját és két másik rabbit a katonai rendezvényekről, miután hangot emeltek a női katonák integrációja ellen.

Egy asdodi rendezvényen beszélve Liberman hangsúlyozta, hogy Yitzhak Yosef, Shmuel Eliyahu és Shlomo Aviner nyilatkozatainak “nincs helye”.

“A nők mindig is részesei voltak a zsidó nép védelmének, Debóra prófétától … Szenes Hannáig.”

A védelmi miniszter kijelentette, hogy az állami alkalmazásban lévő rabbiknak “az államot kell képviselniük”, és nem vehetnek részt hivatalos eseményeken, amíg vissza nem vonják észrevételeiket.

“Utasítottam a hadsereget, hogy az izraeli főrabbi (Yosef), Aviner rabbi vagy Eliyahu rabbi semmilyen esetben sem vehet részt a katonaság rendezvényein. A hadseregre támadni, a katonai szolgálat ellen beszélni, majd részt venni a katonai eseményeken ésszerűtlen dolog.”

Eliyahu, Szafed főrabbija és a Főrabbinátusi Tanács tagja, szerdán a katonai rádiónak azt nyilatkozta, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek ki kéne rúgnia Gadi Eisenkot vezérkari főnököt a női katonák harci egységekbe való integrálása miatt.

“A hadsereg elfogadott egy őrült feminista programot,”

– mondta Eliyahu.

“Nem tudom, mi ütött Eisenkotba. A kabinet miniszereknek és a miniszterelnöknek meg kell mondaniuk Eisenkotnak: “Csomagolj és menj haza, eleget tettél, hogy csökkentsd a besorozási kedvet, különösen a vallásos katonáknak hadat üzenve. Felszólítom a miniszterelnököt, hogy mondja meg Eisenkotnak, hogy ‘Menj haza.’”

Yosef főrabbi dicsérte Eliyahu “rendíthetetlen kiállását, teljesítve a főrabbinátus előírásait a női katonai szolgálat kérdésében”.

Netanjahu elutasította Eliyahu követelését, amely egy nappal a hadsereg bejelentését követően történt, hogy első alkalommal neveztek ki nőt egy repülőszázad parancsnokának.

“Büszke vagyok, hogy meg van az első női repülőszázad parancsnokunk,” – mondta Netanjahu, aki hivatalos állami látogatáson volt Indiában. “Nemcsak hogy nem fogom elítélni a vezérkari főnököt, megdicsérem a légierő parancsnokával együtt. Több ilyen kinevezést várok.”

Kedden egy másik vezető rabbi, Shlomo Aviner azt írta a Kipa ortodox híroldalon, hogy tilos a vegyes nemű egységekhez való csatlakozás, amely szinte minden nem-harci, valamint számos harci egységre vonatkozik.

Orientalista.hu – Újkelet.live

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑