Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz
2018. 11. 08.
Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz, amelyben az országok megoszthatnák egymással az információkat a terrorellenes harcban – jelentette ki a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az M1-nek szerdán.
Hajdu János Moszkvában a különleges szolgálatok, biztonsági szervek, rendészeti, rendvédelmi szervek vezetőinek XVII. konferenciáján vesz részt. Elmondta: a rendezvényen Oroszország felhívást intézett a többi országhoz, hogy a terrorellenes harc érdekében csatlakozzanak az adatbankhoz.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója elmondta: a TEK 2010-es megalakulása óta részt vesz az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rendezvényén. A keddtől csütörtökig tartó konferencián 86 ország 125 delegáltja tárgyalja meg a terrorellenes témákat. A rendezvényt Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója nyitotta meg, s mások mellett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólalt.
Hajdu János kiemelte: a konferencián nemcsak az Iszlám Állam terrorszervezettel foglalkoztak, hanem ismét szóba került az al-Kaida is. Mindkét szervezet meggyengült, de összefonódásuk esélye megnőtt. Az is elhangzott, hogy a terrorszervezetek toborzótevékenységét erősen érezni, nyíltan zajlik a gyermekek toborzása is, amit a nagy szolgálatok katonai és hírszerzési erővel igyekeznek megakadályozni – közölte a főigazgató.
Téma volt a terrorizmust támogató harcosok visszaáramlás is: akik vagy saját országukba vagy egy harmadik országba térnek vissza, s ott követhetnek vagy már követtek is el terrorcselekményt. Ennek kapcsán is nagy szerepe lenne a közös adatbázisnak, hogy fel tudják őket deríteni, s a határokon megállítani – hangsúlyozta Hajdu János.
Tárgyaltak továbbá a vegyi fegyverek és a bakteriológiai fegyverek szerepéről is, amelyek nagy veszélyt jelenthetnek, ha a terroristák kezébe kerülnek.
Mindemellett kiemelt téma volt a drónok elhárítása is. Ugyanis – mint Hajdu János hangsúlyozta – manapság már nemcsak a rendvédelmi szervek és elhárító szervek, hanem a terrorszervezetek is rendelkeznek drónképességgel. Az ez elleni harcban szerinte inkább azoknak az országoknak lesz nagy szerepük, akik több anyagi forrással rendelkeznek.
Szó volt továbbá a kibertér veszélyeiről is, ugyanis a terrorszervezeteknek jó informatikai rendszerük van és hackereik is – emelte ki Hajdu János, megjegyezve: úgy véli e téren is inkább a nagyobb anyagi forrással rendelkező országok járnak majd élen a védekezésben. Hajdu János elmondta oroszországi tartózkodása során a konferencia mellett több bilaterális tanácskozást is folytat.
Hirado.hu