Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Magyarország libanoni keresztény templomok helyreállításához is segítséget nyújt

2017. 07. 20.

A kormány döntése alapján Magyarország több libanoni, keresztény templom felújításának költségeihez is hozzájárul. A legfrissebb, Magyar Közlönyben szereplő kormányhatározat szerint erre 460 millió forintot különített el a kabinet.

A kormányhatározat szövege szerint a kormány egyetért a libanoni keresztény közösségek támogatásával, helyben maradásának elősegítésével és a közel-keleti kereszténység identitása megtartásában rendkívül fontos szerepet játszó, a közösségek által használható templomok meglétének szükségességével, ezért 31 templom felújítására összesen 463 millió forintot fordítanak.

A templomok között van középkori, van XVIII-XIX. században épült, valamint modern is – derült ki a határozat mellékletéből.

Az összeget a kormány a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek utalja át, mivel a bejrúti nagykövetségen kívül a határozat szerint az egyetemet és annak libanoni partnerét is bevonják a templomfelújítások megvalósításának ütemezésébe, az előkészítéshez szükséges tudományos munka elvégzésébe, valamint a felújítás végrehajtásába.

Libanon a Közel-Kelet azon kivételes államai közé tartozik, ahol a több évtizedes polgárháborús és háborús állapotok ellenére is jelentős számban meg tudott maradni a keresztény vallású lakosság, amely fontos szerepet tölt be az ország életében.

A libanoni népesség etnikai megoszlása: arab 95%, örmény 4%, egyéb 1%. A vallások szerinti megoszlása a lakosságnak: muzulmán 59,7% (síita, szunnita, drúz, izmaelita, alavita vagy nuszajri); keresztény 39% (maronita katolikus, görög ortodox, melkita katolikus, örmény ortodox, örmény katolikus, szír katolikus, szír ortodox, római katolikus, káldeus, asszír, kopt, protestáns); egyéb 1,3%.

 A libanoni lakosság többsége arab nemzetiségű, akiknek több mint nyolcvan százaléka helyi, azaz libanoni arab. Több mint a tizede menekültként ott élő palesztin arab, négy százaléknyi örmény, és egy százaléknyi egyéb nemzetiség. Például cserkesz is él az országban.

Orientalista.hu – 888.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑