Cadmus fordítás Cadmus

Maliban megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

2018. 08. 13.

Vasárnap megkezdődött Maliban az elnökválasztás második fordulója, a voksolást várhatóan Ibrahim Boubacar Keita hivatalban lévő elnök nyeri majd.

A július 29-én tartott első fordulót erőszakcselekmények és biztonsági incidensek árnyékolták be, amelyek a szavazóhelyiségek mintegy ötödét érintették. Nem kizárt, hogy az esetleges támadások jelentette fenyegetés miatt alacsonyabb lesz a részvétel a második fordulóban, de a szavazás az első órákban egyelőre komolyabb incidens nélkül zajlott.

A kaotikus első forduló ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a fegyveres csoportok sikerrel újraszervezték magukat azóta, hogy 2013-ban Franciaország beavatkozott a rend helyreállítása érdekében. Az esetenként az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekhez is kötődő csoportok ma már kezdik kiterjeszteni befolyásukat a Mali északi részén elterülő sivatagos területre és a termékenyebb középső térségekre is.

Keita július végén a szavazatok 41 százalékát szerezte meg, míg mostani kihívója, a második helyen befutó Soumalia Cisse korábbi pénzügyminiszter, ellenzéki vezető a voksok 18 százalékát kapta. Cisse a hivatalban lévő elnököt azzal vádolja, hogy kormányában elterjedt a korrupció, továbbá hogy ő a felelős az ország egyre rosszabbodó biztonsági helyzetéért.

Keita elnök joggal bízhat a sikerben vasárnap, mert már az első fordulóban is a vártnál jobban szerepelt, ráadásul az akkor a harmadik és a negyedik helyen befutó jelöltek végül nem álltak be támogatóként Cisse mögé. Keita 2013-ban is Cissét győzte le az elnökválasztás második fordulójában. Most a második ötéves elnöki ciklusát szeretné elnyerni.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑