Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Már 57 halottja van Szudánban a hetek óta tartó tüntetéseknek

2019. 02. 10.

Már 57 halottja van Szudánban a hetek óta tartó tüntetéseknek – áll a szudáni orvosok egyesülete által kiadott pénteki közleményben, amely szerint a sebesültek közül sokak állapota súlyos.

Az egyesület hozzáteszi, hogy 28 tagjukat őrizetbe vették, egy orvost pedig agyonlőttek, amikor sebesült tüntetőket látott el.

A közlemény szerint a halálos áldozatok közül három tüntető a rendőrségi őrizetben elszenvedett kínzások következtében vesztette életét.

Az egyesület azzal vádolja a szudáni rendőrséget, hogy túlzott mértékű erőt alkalmaz a tüntetések feloszlatásakor, például mértéken felül használ könnygázt, egyebek mellett magánlakásokban és kórházakban is.

Nevük elhallgatását kérő aktivisták korábban arról számoltak be az újságíróknak, hogy a demonstrációkban több százan sebesültek meg. Januárban a Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva arról tudósított, hogy a szudáni hatóságok éles lőszerrel nyitottak tüzet gyászolókra egy kormányellenes tüntetésen megölt ellenzéki házánál.

Az afrikai országban december óta tartanak a tüntetések, nemcsak a fővárosban, Kartúmban, hanem több nagyobb városban is. A gazdasági nehézségek, a növekvő infláció és az üzemanyaghiány, illetve a kenyér árának emelkedése miatti tiltakozás hamar kormányellenes színezetet kapott, és ma már egyre többen követelik a harmadik évtizede hatalmon lévő Omar el-Besír elnök távozását a hatalomból.

Az elnök ezzel szemben kitart amellett, hogy változásokat csak békés úton, a szavazófülkékben lehet kezdeményezni. Besír januárban azzal vádolta a tüntetőket, hogy az arab tavasz felkeléseit próbálják utánozni, és figyelmeztette őket, ne próbálják káoszba sodorni az országot.

A feszültséget ezzel szemben csak tovább élezte, hogy a parlamentben al-Besír pártja, a Nemzeti Kongresszus Párt decemberben beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely szerint a korábban már 2010-ben és 2015-ben is megválasztott elnök korlátlan ideig újraválasztható lenne.

Az ország gazdasága 2011 óta gyengül, miután Dél-Szudán kivívta függetlenségét és elszakadt Szudántól, amely így elvesztette olajkitermelésének háromnegyedét. Ez megfosztotta Kartúmot egyik devizaforrásától, a csökkenő valutatartalékok miatt pedig jelenleg korlátozzák a banki pénzfelvételt és a pénzváltást, amit a szudáni font elértéktelenedése és a dollár feketepiacának erősödése kísért.

Atv.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑