Cadmus fordítás Cadmus

Már magyar áldozata is van az orosz-ukrán háborúnak

2022. 02. 26.

Már kárpátaljai magyar áldozata is van a háborúnak. Az elhunyt magyar katona, aki az ukrán haditengerészetnél szolgált, Ocsakovnál esett el – közölte a Hirado.hu.

„Az orosz erőkkel folytatott harc során esett el az ungvári származású Kis Sándor, akit felesége és két gyermeke gyászol. A 29 éves katona halálhírét a felesége Mária osztotta meg közösségi oldalán, amit később megerősítettek az ungvári egykori iskolatársai, és barátai is. Sándor még 18 éves korában, 2012-ben vonult be katonának, és a Krím félszigeten is szolgált” – mondta Debreceni Kamilla tudósító Csapról.

Két kárpátaljai katona is életét vesztette az Ukrajna védelmében folytatott harcokban, a másik elesett katona sajtóhírek szerint a munkácsi Bilak Vaszil mindössze 22 éves volt.

Szijjártó Péter külügyminiszter elárulta, hogy segítséget nyújtanak a magyar nemzetiségű áldozat családjának.

„Azt sajnos meg tudom erősíteni, hogy két kárpátaljai halálos áldozatról tudunk. Közülük az egyik magyar származású, magyar nemzetiségű. A feleségével már felvettük a kapcsolatot és természetesen segítséget nyújtunk számára.

A másik halálos áldozat kapcsán 99 százalék, hogy ukrán nemzetiségű fiatalemberről beszélünk, de itt még szeretnénk véglegesen meggyőződni arról, hogy kiről is van szó és ha módunk nyílik rá természetesen ott is felvesszük a kapcsolatot a családdal és segítséget nyújtunk ebben a helyzetben.” – mondta a miniszter, aki többször megerősítette, hogy Magyarország békét szeretne, és abban érdekelt, hogy minél előbb tárgyalóasztalhoz üljenek az egymással szemben álló felek.

 

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑