Cadmus fordítás Cadmus

Marokkóba látogatott a pápa

2019. 03. 31.

Marokkóba érkezett szombaton kétnapos látogatásra Ferenc pápa, mindössze néhány héttel az után, hogy a katolikus egyházfők közül elsőként az Arab-félszigetre látogatott február elején.

Látogatásának célja, hogy megerősítse az iszlámmal való párbeszédet, újra felhívja a figyelmet a migráció drámai következményeire, és támogatásáról biztosítsa a katolikus közösséget az országban.

A pápát VI. Mohamed marokkói király fogadja a rabati repülőtéren. A katolikus egyházfő ezt követően udvariassági látogatást tett a királynál, majd találkozott a politikai és a diplomáciai élet és a civil társadalom képviselőivel, beszédet mondott a Hasszán-torony előtti téren. Ferenc pápa ezután felkereste az uralkodó nevét viselő, az iszlám szélsőségességgel szembeni bástyaként számon tartott imámiskolát.

Fontos bejelentést tett Ferenc pápa

A pápai látogatás céljai között szerepel továbbá az is, hogy támogatásáról biztosítsa a közel 25 ezer fős, csaknem teljes mértékben külföldiekből álló katolikus közösséget az országban. Bár Marokkó elismeri a vallásszabadsághoz való jogot, és biztosítja azt a területén élő külföldieknek, nem engedi meg saját állampolgárainak a más vallásra való áttérést.

A katolikus egyház jelenléte az északnyugat-afrikai országban leginkább a jótékonysági és oktató tevékenységben, valamint a migránsoknak nyújtott támogatásban nyilvánul meg, a pápa így ellátogat egy három spanyol apáca által működtetett központba Termában. A Rabat egyházmegyei Caritas székhelyén mintegy 60 olyan, elsősorban Fekete-Afrikából érkezett emberrel találkozik majd, aki Spanyolországba akart eljutni.

Ferenc pápa február elején tett látogatást az Egyesült Arab Emírségekben, ahol mérföldkőnek tekintett nyilatkozatot írt alá az egyiptomi al-Azhar egyetem és mecset nagyimámjával, Ahmed el-Tajebbel a kereszténység és az iszlám “testvériségéről”, a mérsékelt iszlám támogatásáról és a vallásközi kapcsolatok erősítéséről.

Marokkó a radikális iszlám elleni küzdelem szövetségeseként tekint magára, VI. Mohamed rendszeresen bírálja az iszlám “szent háborút”, a dzsihádot. Ugyanakkor az Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak jelentős részét alkották marokkóiak.

Napi.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑