Cadmus fordítás Cadmus

Mattis ellentmond Trumpnak az Iszlám Állam legyőzésével kapcsolatban

2019. 10. 13.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ismét erőre fog kapni, ha az Egyesült Államok nem folytatja ellene a harcot – jelentette ki szombaton James Mattis korábbi amerikai védelmi miniszter az NBC amerikai hírcsatornának.

„Az Iszlám Állam még nem szenvedett vereséget és fenn kell tartanunk a rájuk nehezedő nyomást, máskülönben talpra állnak” – fejtette ki Mattis. A volt miniszter hozzátette: „ha nem így teszünk, ismét erőre fognak kapni. Teljesen egyértelmű, hogy vissza fognak térni”.

Mattis kijelentése szöges ellenétben áll Donald Trump amerikai elnök nyilatkozataival, aki rendszeresen hangoztatja, hogy „100 százalékig” sikerült legyőzni az Iszlám Államot.

Mattis, aki a tengerészgyalogság nyugalmazott tábornoka, a középső parancsnokság egykori vezetője és az öbölháború, az afganisztáni és az iraki háború veteránja, januárban távozott a védelmi miniszteri posztról, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kivonul Szíriából.

A váratlan bejelentést követően később az elnök finomított álláspontján, és fokozatos és az ország szövetségeseivel egyeztetett kivonulásról beszélt, és még most is vannak amerikai katonák Szíriában.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑