Cadmus fordítás Cadmus

May: A 2015-ös iráni atomalku továbbra is a legjobb megoldás

2018. 09. 26.

A 2015-ben elért nukleáris megállapodás a nagyhatalmak és Irán között utóbbi nukleáris programjáról továbbra is a legjobb módja annak elkerülésére, hogy Teherán atomfegyverhez jusson – mondta szerdán a brit miniszterelnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén.

„Továbbra is a legjobb módja annak elkerülésére, hogy Irán nukleáris fegyvert állítson elő, és elkötelezettek vagyunk az egyezmény megőrzése mellett, miközben Irán továbbra is teljes mértékben betartja kötelezettségeit” – adott hangot meggyőződésének Theresa May.

A brit kormányfő ezt megelőzően találkozott az iráni elnökkel az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakának keretében. Hassan Rouhani megköszönte Maynek a 2015-ös iráni atomalku iránt tanúsított további támogatását azt követően, hogy az Egyesült Államok májusban egyoldalúan felmondta azt, de további gyakorlati intézkedéseket kért az egyezmény megőrzése érdekében.

Az iráni elnöki hivatal közleménye szerint Rouhani ragaszkodott az együttműködés és a konzultálás fenntartásához annak érdekében, hogy „olyan gyakorlati keretet hozzanak létre, amely lehetővé teszi a nukleáris megállapodás teljes körű alkalmazását, különösen a gazdasági ágazatokban”.

„Szerencsére mindkét fél elkötelezett ennek a nemzetközi megállapodásnak a megtartása iránt és határozott politikai állásfoglalást tettek e tekintetben” – tette hozzá az iráni államfő.

A beszámoló szerint a brit miniszterelnök biztosította beszélgetőpartnerét afelől, hogy London számára fontos a nukleáris megállapodás fenntartása, és üdvözölte a kapcsolatok szorosabbra fűzését Iránnal a különböző gazdasági és energiaágazatokban.

Irán 2015-ben egyezett meg uniós közvetítéssel az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért.

Donald Trump amerikai elnök azonban májusban egyoldalúan felmondta az atomalkut, augusztusban pedig újra szankciókat vezetett be az iszlám köztársasággal szemben.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑