Cadmus fordítás Cadmus

Még huszonöt embert keresnek az összeomlott iráni épület romjai alatt

2017. 01. 21.

Még 25 embert tartanak számon eltűntként azon a 20 tűzoltón felül, akik a tűz oltása közben meghaltak a Teheránban csütörtökön összeomlott toronyházban – közölték pénteken iráni illetékesek, hozzátéve, nem valószínű, hogy élve megtalálják őket.

A tűz és a füst pénteken még mindig akadályozta a bent rekedt legalább húsz tűzoltó holtteste utáni kutatást – jelentette az állami televízió. Az 1960-as években emelt 17 szintes épületben csütörtök reggel tűz ütött ki. Az épületet ezért kiürítették és a tűzoltók még küzdöttek a lángokkal, amikor a ház a televíziónézők, az épületen kívül tartózkodó többi tűzoltó és járókelők szeme láttára összedőlt.

A televízióban, amely napi 24 órában tudósít a szerencsétlenségről, látni lehetett, ahogy több tucatnyi tűzoltó és katona vágja át a vasgerendákat és a betontömböket a holttestek után kutatva.

„A tűzoltók katasztrófát előztek meg. Emberek százai haltak volna meg, ha nem térnek vissza az épületbe” – mondta Dzsalal Maleki, a teheráni tűzoltóság szóvivője, aki szerint egyáltalán nincs esély arra, hogy túlélőket találjanak. A főváros déli részén fekvő, Plasco Building nevű épületben bevásárlóközpont, kereskedelmi irodák és ruházati üzletek voltak.

A toronyház összeomlásakor 88-an sérültek meg, közülük hárman vannak kórházban. Baker Kalibaf teheráni polgármester elmondta, hogy az épület tulajdonosai nem vettek tudomást a rossz biztonsági intézkedésekkel és az építmény gyenge szerkezetével kapcsolatos sorozatos figyelmeztetésekről. A teheráni kormány szombatra nemzeti gyásznapot rendelt el.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑