Cadmus fordítás Cadmus

Még mindig Pakisztánban van Asia Bibi

2018. 11. 09.

Továbbra is Pakisztánban tartózkodik az istenkáromlás miatt halálra ítélt, majd felmentett keresztény nő, Asia Bibi.

Asia Bibi „biztonságos helyen tartózkodik Pakisztánban” – közölte Mohammad Fejszál, a külügyminisztérium szóvivője.

Favad Saudri tájékoztatási miniszter is megerősítette, hogy az asszony továbbra is Pakisztánban van.

Bibit, akit szerdán engedtek el a multáni börtönből, csütörtökre virradóra szállították Iszlámábádba fokozott biztonsági intézkedések mellett. A nő élete súlyos veszélyben van Pakisztánban a felmentő ítéletet elutasító iszlamista szélsőségesek miatt.

„Asia Bibi elhagyta a börtönt és biztonságos helyre szállították! Köszönetet mondok a pakisztáni hatóságoknak” – írta a Twitter mikroblog portálon Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, hozzátéve, hogy a férjével és a családjával mielőbb várják őt Brüsszelben.

A 2010-ben istenkáromlás miatt halálra ítélt ötgyermekes családanyát a múlt héten mentette fel a legfelsőbb bíróság. Felmentése miatt radikális iszlamisták a Tehrík-i-Labbaik párt vezetésével napokon át tüntettek a nő nyilvános kivégzését a felmentő ítéletet meghozó bírák menesztését követelve.

A tiltakozások azután csitultak, hogy Imran Hán miniszterelnök kormánya megígérte, hogy egy bíróság megvizsgálja a felmentés semmítésére vonatkozó indítványt, és Bibinek nem engedélyezik, hogy elhagyja Pakisztánt. Bírálói azonnal azzal vádolták a nyáron iszlamista húrokat is pengetve hatalomra került kormányfőt, hogy enged a radikálisoknak. Bibi szabadlábra helyezése, biztonsági intézkedések közepette Iszlámábádba történt szállítása és valószínűsíthető elutazása arra utal, hogy Hán az iszlamistáknak tett ígéreteivel csak időt akart nyerni. A kormány mindazonáltal még nem jelentette ki nyilvánosan, hogy Bibi szabadon elhagyhatja az országot – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség.

Szabadon bocsátásának hírére csütörtökön tízezer tiltakozó vonult fel Karacsiban „Akasszátok fel Asiat!” jelszavakat skandálva. „Készek vagyunk feláldozni az életünket, de soha nem engedünk a prófétánk becsületéből” – mondta az egyik szónok. Péntekre újabb tüntetéseket ígértek.

Bibi asszony kálváriája 2009-ben kezdődött, amikor gyümölcsszedés közben összevitatkozott moszlim munkatársnőivel, akik azzal vádolták meg, hogy szidalmazta Mohamed prófétát. A következő évben istenkáromlás miatt halálra ítélték. Esete megdöbbentette a nemzetközi közösséget, felkeltette XVI. Benedek és Ferenc pápa figyelmét is.

Asia Bibi férje szombaton közölte, hogy korábban Nagy-Britanniában, Kanadában és az Egyesült Államokban nyújtott be menedékkérelmet az egész családnak, és kérte Donald Trump amerikai elnök és Justin Trudeau kanadai kormányfő segítségét, hogy az asszony elutazhasson Pakisztánból.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑